A tanúk II.

Továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy a rendőrségnek sokkal inkább hallgatnia kellett volna a számára zömmel kedvező Fővárosi Bírósági ítéletek megszületését követően, semmint mellet döngetni, sőt, mi több, bocsánatkérésre felszólítani. Elsősorban is azért, mert a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazások vádjával a bíróságok elé került rendőröket bizonyítottság hiányában mentették fel első fokon, ami közelebbről azt jelenti, hogy a bűncselekmények megtörténtek, csakhát – pontosan az egyenruhások összetartásának köszönhetően – nem tudni, kik követték el azokat. És bár az „én nem látok, te nem beszélsz, ő nem hall”-féle magatartás kétségkívül célravezetőnek bizonyult, ám ez még egyáltalán nem ok arra, hogy a testületnél úgy érezzék: győztek.

Megjegyzem, nem csupán én akadtam ki azon, hogy az említett események után még a rendőrségnek áll feljebb, hanem a az általuk megszólított Fővárosi Bíróság is, amely egy közleményben tudatta, hogy a kérdéses esetekben a bíróság megállapította a bűncselekmények megtörténtét, „... melyeket a kihallgatott rendőr tanúknak legalábbis észlelniük kellett, de miután nem ilyen vallomást tettek, ... az ellentétes bizonyítékok birtokában indokoltan vonta le azt a következtetést, hogy ezen tanúk egy része nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott”. Ezzel párhuzamosan megszólalt a Magyar Helsinki Bizottság is, amely szerint a rendőrségnek a bírák fenyegetése helyett sokkal inkább azzal kellene foglalkoznia, hogyan szabadulhatna meg a bántalmazást elkövetőktől, s hogy az ilyen ügyekben miként lehetne áttörni a hallgatásnak azt a falát, amely szinte minden alkalommal megakadályozza az igazság kiderítését..

Egyébiránt, ha az emlékezetem nem csal, az új rendőri vezetés a legfontosabb céljai között fogalmazta meg a testület morális helyzetének javítását, akárcsak az állomány megtisztítását a nem oda való személyektől, így például a bűncselekményeket elkövetőktől (zéró tolerancia). A tiszta lappal való indulást volt hivatott illusztrálni például a belső használatra készült etikai kódex éppen úgy, mint a nagy dérel-dúrral beharangozott új szlogen: biztonság, bizalom, becsület. Ez kétségkívül találó jelszó, végtére is az emberek általában akkor érzik magukat biztonságban, ha bíznak a rendőrségben. Amely bizalomra csakis egy becsületes testület tarthat igényt.