Politikusszerűségek

A jelenlegi politikai elitből való kiábrándulást, a pártokkal szembeni totális elégedetlenséget nem csupán az erre vonatkozó közvélemény-kutatások mutatják, hanem az is, hogy időről időre felvetődik a kérdés: vajon mekkora az esélye egy új politikai erő megjelenésének, illetve annak, hogy az képviseltesse magát az országgyűlésben. Vannak, akik már most kész tényként könyvelik el, hogy 2010-től új párttal bővül a parlamenti patkó, mások csupán valószínűsítenek egy ilyen forgatókönyvet, megint mások viszont kategorikusan kizárják ennek lehetőségét. Minek tagadjam, magam az utóbbi táborba tartozom, s bár természetesen én sem látok a jövőbe, ez idő tájt úgy gondolom, meglehetősen kicsi a valószínűsége a mai struktúra átrendeződésének.

Hogy miért? Nos, nem elsősorban amiatt, amit a leggyakrabban szoktak emlegetni, hogy tudniillik egy halom pénz nélkül semmi értelme belefogni egy ilyen vállalkozásba. Oké, ez igaz is (és, aki másként véli, az nem egyszerűen naív, hanem inkább hülye), de ennek ellenére is azt állítom, egy vadi új párt esetleges sikere nem elsősorban pénzkérdés. Ebben a tekintetben maximálisan egyetértek Tölgyessy Péterrel, aki egy televíziós beszélgetésben azt mondta, egy új politikai erő térnyerése leginkább attól függ, hogy az képes-e olyan politikusokat felvonultatni, akikről az emberek zöme elhiszi: nem az exhibicionizmusuk és nem a pénzéhségük vezérelte őket a politikusi pályára, hanem ezeknél nemesebb célok szolgálata.

Igen, valóban erről van szó. Ugyanis hiába tudjuk, hogy a politikai élet mai szereplői jószerivel teljesen elveszítették az emberek bizalmát, ha egyszer azt látjuk, hogy nincsenek mások, vagy, ha mégis, nem sokkal különbek azoknál, akikből már elegünk van. Noha nem öröm ilyesmit kijelenteni, nagyon úgy tűnik, a tehetségesebbje egyáltalán nem a politikusi pályán képzeli el a boldogulását. Így aztán tényleg csak azok maradnak nekünk, akiket vagy az olthatatlan szereplési vágy vagy a viszonylag könnyű pénzkereset motivál. Az egyik tévéből tévébe, szerkesztőségből szerkesztőségbe rohangál, interjút ad, nyilatkozik (Tölgyessy szerint ennek a fajtának a „kihordási ideje” 3-6 év), a másik meg egyre csak a saját zsebével van elfoglalva (igaz, előbb-utóbb ez is megbukik). És hogy egyikkel sem vagyunk kisegítve, az nyilvánvaló.

Miután tehát még a látóhatáron sincsenek azok a sokat emlegetett,   tisztességes és persze, rátermett politikusok, akikről a jövő történetének szólnia kellene, egy jó ideig be kell érnünk a mostaniakkal és a hozzájuk hasonlókkal. Akik viszont olyanok, amilyenek. Egy kicsit tehetségtelenebbek, egy kicsit kevésbé elhivatottak..., de a mieink (copyright Bacsó Péter: A tanú).