Hírek

2007.11.07. 10:49

Nyolckor újraindultak a vonatok

Befejeződött szerdán reggel 8 órakor a vasutasok országos kétórás figyelmeztető sztrájkja, amellyel a 38 vasúti szárnyvonal tervezett bezárása ellen tiltakoztak. A szakszervezetek tájékoztatása szerint munkaügyi konfliktus nem volt, mintegy 5-6 ezren, a szolgálatban lévő munkatársak minimum 80 százaléka sztrájkolt.

BAMA

Sikeresnek nevezet a munkabeszüntetést a sztrájkot szervező két szakszervezet, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta, a sztrájktól azt várják, hogy a kormány vonja vissza a 38 mellékvonal bezárására vonatkozó elképzeléseit. Ez után a szárnyvonalak életképességét vizsgálják meg, s csak akkor mondják ki egyik-másik életképtelenségét, ha arról teljes egyetértés alakul ki a helyi társadalom, a helyi önkormányzat, a szakszervezet és a kormányzat között. A VDSZSZ vezető ügyvivője szerint a munkáltató néhány helyen sztrájktörőkkel váltotta ki a sztrájkoló munkavállalókat, de fizikai atrocitásról nem érkezett hír. A VSZ tud vonatmozgásokról, például Szolnok-Újszáz térségében. Simon Dezső elnök úgy tudja, voltak olyan kísérletek, hogy a főnökök egyik-másik állomáson a szolgálattevőket leváltották. Ezeket az eseteket jegyzőkönyvezték.

A MÁV tájékoztatása szerint az országban több helyen is közlekedtek a vonatok. A vasutasok felvették a munkát például Budapesten, a Déli és Kelenföldi pályaudvarokon fogadták és indították a vonatok egy részét, de hasonló volt a helyzet Újszász, Rákos és Kőbánya-felső állomáson. A sztrájk miatt még napközben is számítani lehet járatkimaradásokra, a vasúti közlekedés teljesen az esti, de legkésőbb a csütörtök hajnali órákra állhat helyre.

A Fővinform beszámolója szerint Budapesten nem volt erősebb a közúti forgalom az átlagosnál, s a BKV minden járatán zavartalan volt a közlekedés. Az Útinform azonban arról adott hírt, hogy a 2/A-n, Vác felől lépésben haladt a forgalom, míg az M3-ason érezhetően erősödött a befelé jövő forgalom. Komolyabb balesetről azonban nem kaptak jelentést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!