2007.11.14. 14:14
Maksa kabinosnak állt
Maksa Zoltán újabban Hofi Gézát idézi – legalábbis ami a színpadi eszközöket illeti. A szabóként, szenesemberként vagy újságosként dumáló nagy előd nyomdokain haladva a bajuszos humorista mostanság kabinosként elmélkedik a világ dolgairól.
[caption id="" align="alignleft" width="250"] Miközben az emberek ki vannak éhezve a humorra, a műfaj képviselőit semmibe sem veszik
[/caption]– Huszonöt éve van a pályán, és furcsa ajándékot kapott az „ezüstlakodalomra”: kitették a Szeszélyes című műsor stábjából. Ez hogyan történt?
– Egy ideje már érezhető volt, hogy a tévécsatorna igyekszik a saját embereivel feltölteni a műsort. Aztán egyszer csak előálltak azzal, hogy nem vagyok eléggé trendi. Őszintén szólva ennek még örültem is, hiszen a mai sztárok többségének nem produkciói vannak, hanem balhéi.
– Ráadásul ön réteghumort képvisel.
– Nemrég mondta egy televíziós szakember, hogy neki csak olyan műsorötletet vigyek, amelyben sms-eket lehet küldeni. Abban van ugyanis a pénz. Az intelligensebb poénokra vevő értelmiség általában nem megy bele ilyen játékokba.
– Sajnálja, ami történt?
– Nem. Legfeljebb furcsállom, hogy miközben az emberek ki vannak éhezve a humorra, a műfaj képviselőit semmibe sem veszik. Még a Karinthy-gyűrűt is mi alapítottuk, hogy legalább egymás között elismerjük a másik teljesítményét. Eközben a rádióban megszüntették a Kabarécsütörtököt, egy kereskedelmi tévé humoros tehetségkutató műsorában pedig táblákkal irányították a közönséget, hogy mikor nevessen, tapsoljon.
– Úgy hallottam, legújabb önálló estjén Hofi Géza előadásmódját hívja segítségül. Ez mit takar?
– Nagyon hiányolom Géza stílusát, éleslátását, poénjait és persze a színpadi eszközeit. Zseniális volt, amikor szabóként, újságárusként vagy őrültként tartott tükröt elénk. Téma pedig ma is van bőven. Ez járt a fejemben, amikor kitaláltam, hogy legújabb műsoromban kabinost játszom. A Komédiumban látható Fürdősapka kötelező című előadás arról szól, hogy van egy ember, aki mások bezárt értékeire vigyáz és közben hangosan elmélkedik.
– Igaz, hogy egy furcsa könyvet is írt?
– Az életemet vetettem papírra, méghozzá felemás stílusban: a Majd értesítjük című kötetben ugyanis szinte minden fejezetnek van egy vidám és egy komoly változata. Csak így lehettem biztos abban, hogy minden olvasó megtalálja belőlem azt, ami őt érdekli.
Maksa Zoltán
Született: 1962. február 16-ánPályája: 1980-83 között vegyészlaboránsként dolgozott, 1982-ben megnyerte a Humorfesztivált. Azóta szabadúszó.
Elismerései: Erzsébet díj (1994), Karinthy gyűrű (2006)
Pályája: 1980-83 között vegyészlaboránsként dolgozott, 1982-ben megnyerte a Humorfesztivált. Azóta szabadúszó.
Elismerései: Erzsébet díj (1994), Karinthy gyűrű (2006)
Miközben az emberek ki vannak éhezve a humorra, a műfaj képviselőit semmibe sem veszik -->