2007.11.26. 18:40
Kevesebben házasodunk, jobban fogyunk, mint tavaly
Nagyobb mértékű volt a természetes népességfogyás az év első kilenc hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Magyarország lakossága mintegy 13 ezer fővel csökkent, a népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 53 ezer volt. Idén szeptemberig 72 ezer 996 gyermek született, és 99 ezer 228 lakos hunyt el. A KSH adataiból kiderül: a születésszám havonként jelentős ingadozásokat mutatott. Januárban, februárban és májusban meghaladta az előző évit, a fennmaradó hat hónapban viszont jelentősen elmaradt attól. Az első kilenc hónapban 2060-nal (2,8 százalék) kevesebb újszülött jött világra, mint tavaly ilyenkor.
Hasonló havi eltéréseket mutat a felmérés a halálozások számával kapcsolatban is: három hónapban kevesebben, hat hónapban viszont többen haltak meg, mint tavaly. A júniusi 9,3 százalékos csökkenést követően júliusban 6,5 százalékkal (1200 fő) emelkedett a halálozások száma a múlt év azonos hónapjához viszonyítva. Összességében 1,2 százalékkal volt magasabb a halálozások száma, mint egy évvel korábban. A KSH adatai rámutatott arra is, hogy ezer lakosra 9,7 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi némileg alacsonyabb, utóbbi minimálisan magasabb, mint egy évvel korábban. A tavalyinál is kisebb volt a házasodási kedv az első háromnegyed évben: 8,5 százalékkal kevesebben léptek egymással frigyre, mint a tavalyi időszakban - tárja elénk a kutatás.
Sz. B. -->