2007.11.23. 16:26
Katona: kiüresedett a Vásárhelyi terv
Katona Kálmán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának MDF-es elnöke szerint a héten a parlament által elfogadott törvénymódosítás visszafejlesztése az eredeti komplex vidékfejlesztési projektnek.
A módosított törvényben már csak az árvízvédelmi szempontok szerepelnek és a Vásárhelyi tervből egy határidők nélküli, üres törvény született. Katona elmondta, még a törvénymódosítás létrejöttét megelőzően kezdeményezte, hogy a 2025-ös végső határidő félidejébe egy műszaki tartalommal definiált részhatáridőt, 2013-at iktassák be a projekt menetébe, de a kormány szerinte mindentől elzárkózott. A Vásárhelyi tervről 2004-ben elfogadott törvény azt tartalmazta, hogy a rendkívüli árhullámok apasztására szánt vésztározók közül az első hatot az idén december végéig kell elkészíteni. A tervezett hat tározó közül eddig csak a cigándi készült el. Hozzákezdtek továbbá a tiszaroffi építéséhez, a hanyi-tiszasüllyi tározónál pedig megkezdték az előzetes régészeti feltárásokat.
Eredetileg a tározókban felfogott vizet gazdasági célokra használták volna fel. Az új változat ezt már nem tartalmazza, csak száraz tározók épülnének. A terv befejezését valószínűleg anyagi okok miatt szeretnék széthúzni a honatyák, hiszen a program költsége 450 milliárd forint lenne.