Hírek

2007.10.08. 06:12

Szőke kapitány, örömdoki

Szőke Andrásról (a reklámban Szőke kapitány) sokunknak a humor jut rögtön az eszébe. Pedig életének csak kis részét teszi ki a szórakoztatás.

Hegedûs V. Rita

[caption id="" align="alignright" width="190"] A közönség azt várja tőlünk a színpadon, hogy szórakoztassuk – fotó: Lehoczky Péter
[/caption]– Mióta foglalkozik természetgyógyászattal?
– Már 19 éve foglalkozom természet-, illetve archaikus gyógyászattal a népi gyógymódokhoz és az ázsiai masszázsokhoz kapcsolódóan. 18. századi technikákkal is dolgozunk. Kis csoportos tanfolyamokat tartunk. Ilyenkor folyamatosan együtt vagyunk, főzünk, kirándulunk, pincéket látogatunk, lovagolunk. Mindez a Művészetek Völgyében, Taliándörögd segítségével.

– Önmaga kezelésére is jut idő?
– Egy órája kaptam egy jó masszázst. De már könyörögtem érte. Badár Sanyival hetente minimum 3000 kilométert utazunk, hogy kiszolgáljunk másokat. Kevés időm jut pihenésre. Ugyanannyi fájdalom, feszültség van bennem is, mint másokban. De ha az ember kiáll a színpadra, akkor a közönség azt várja el tőle, hogy szórakoztasson.

– Hogyan jut ereje arra, hogy másoknak segítsen?
– Az én gyógyulásom az, ha látom, hogy a körülöttem lévők gyógyulnak, és örömet tudok nekik szerezni. Ha valakit kezelek, masszírozok, az nekem is jó, hiszen rajtam keresztül működik a gyógyítás, én vagyok a közvetítő. Én ezzel foglalkozom leginkább, az én mindennapjaimat ez hatja át.

Szőke András

SZÜLETETT: 1962, Szentes

FŐBB FILMJEI:

1985 Hatvankilenc

1990 Vattatyúk

1992 Európa Kemping

1987–92 Citromdisznó

1995 Kiss Vakond

1996 Kis húsleves

1996 Nagy húsleves

1997 Boldog lovak

1998 Három

2000 Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

2002 Tündérdomb

2005 Zsiguli

2007 Hasutasok– Egy főzős műsorban, a Szárnyas fejvadászban is láthatjuk.
– A Baromfi Terméktanács felkérésére vállaltam el. Keressük a vidéket, keressük azokat a helyzeteket, ahol bemutathatjuk a magyar baromfit. A főzősorozatban rengeteg üzenet van a vidéki ember hétköznapjairól, és természetesen a humor is egy lényeges hozzávaló.

– Egyszer rozsdás vasszeget főzött a bográcsba. Miért tette?
– Régi népi trükk. Főleg vadászok használják, olyan emberek, akik nehezebb húsokkal dolgoznak, mint a birka vagy a marha. Ahol hosszú ideig kell főzni. Valószínűleg a vas-oxid puhítja meg a húst. Ne feledjük, a szögnek rozsdásnak kell lenni!

FŐBB FILMJEI:

1985 Hatvankilenc

1990 Vattatyúk

1992 Európa Kemping

1987–92 Citromdisznó

1995 Kiss Vakond

1996 Kis húsleves

1996 Nagy húsleves

1997 Boldog lovak

1998 Három

2000 Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

2002 Tündérdomb

2005 Zsiguli

2007 Hasutasok A közönség azt várja tőlünk a színpadon, hogy szórakoztassuk – fotó: Lehoczky Péter -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!