Hírek

2007.10.08. 16:26

Sötét szobában élhetik át a látók, hogy milyen is a vakok élete

Mostantól bármely látó átélheti, milyen a vak emberek élete. Szegeden hétfőn megnyílt az az interaktív tárlat, amely a látogatókat kizárólag a hallás és a tapintás révén vezeti be az érdeklődőket a látásukat elvesztettek világába.

BAMA

A kiállításra betérők egyrészt megismerkedhetnek a vakok életét megkönnyítő praktikus eszközökkel, másrészt egy berendezett sötét pincében vakok vezetésével kipróbálhatják, milyen érzés, ha csak a fülükre és az érintésükre hagyatkozhatnak. A tárlaton beszélő telefont és karórát, speciális írógépet és dombornyomott térképeket is bemutatnak, ám a legtöbb látogatót várhatóan leginkább a különféle helyszínekre és szituációkra berendezett, teljesen elsötétített pince érdekli.

Itt – ha csak kis időre is – bárki beleélheti magát a vakok életébe. A kiállítást egy félhomályos szobán keresztül lehet megközelíteni. Miután kialszanak a fények, a már a tapintásé, a szaglásé, a hallásé és az egyensúlyérzékelésé a főszerep. A december 9-ig látogatható tárlatot elsősorban általános és középiskolások fiataloknak szánják, de az érdeklődő felnőtteket is várják.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!