Hírek

2007.10.02. 13:24

Rendszerváltás II.

Érdekes, hogy éppen azok az emberek sürgetnek valamiféle második rendszerváltást, akik már az elsőt is képtelenek voltak rendesen megcsinálni. És akiknek még ma is csak búslakodásra, másokra való mutogatásra futja.

Stanga István

Ugye, a redszerváltás nem valami olyasvalami, amit mondjuk kétnaponta produkál egy ország. S mivel egyszeri, így megismételhetetlen dologról van szó, nem mindegy, hogy miként sikerül. Hát, a magyarországi olyan lett, amilyen..., kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Viszacsinálni a történéseket, előlről kezdeni az egészet már aligha lehet, így hát marad a javítás. Már legalábbis szerintem, merthogy vannak olyanok, akik egyfajta második rendszerváltást tartanának szükségesnek. Hogy kik ők? Nos, pontosan azok, akik valamikor ott voltak az események sűrűjében, akik éppen húsz éve főszereplői voltak annak a lekitelki tanácskozásnak (is), amelyre most emlékeztek, s amely a rendszerváltáshoz vezető út egyik legfontosabb mérföldköve volt. Ezért aztán a véleményük akár izgalmas is lehetne, ha...

...ha nem azt éreznénk, hogy itt egy csomó sértett, mellőzött, a történéseket már csak elszenvedő, nem pedig azokat irányító idős ember panaszairól van szó. És persze, ha látnánk, hogy nem csupán másokra mutogatnak, hanem maguk is éreznek némi felelősséget azért, ahogyan az ország sorsa alakult. Mert a zömük olyan helyen, olyan pozícióban volt, ahol bőven tehetett volna valamit azért, hogy most ne kelljen ennyi siránkozást végighallgatni. Hiszen mondhatja azt Pozsgay Imre, hogy „ma rosszabb a helyzet, mint húsz esztendővel ezelőtt”, sőt, akár örülhet is Szűrös Mátyás lelkes tapsának, csakhogy ez a két ember – túl azon, hogy az állampárt meghatározó politikusai voltak – ott bábáskodott az új Magyarország megszületésénél (az egyikük ideiglenes köztársasági elnök volt, a másik meg reménytelenül ácsingózott az államfőségre). De akkor mégis, kinek szól a kritika?

És beszélhet ma Bíró Zoltán a „Gyurcsány–Kóka-féle bűnszövetkezet”-ről, amelynek hatalomra jutásakor – immár Csurka István szavaival – „maffiás államcsíny történt, mely minden ellenállásra jogot ad”, ám ez a két ember soha nem tart önvizsgálatot? Hiszen Bíró egy ideje már csak azzal véteti észre magát, hogy bele-belerúg Antall Józsefbe, Csurka pedig – akinek politikusként soha semmit sem sikerült bizonyítania – jószerivel mindenhonnan kikopott. És ugyanez a helyzet azzal a Csoóri Sándorral is aki szerint hajdanán nem az SZDSZ-szel, hanem a néppel kellett volna paktumot kötni, vagy azzal a Für Lajossal, aki egyre azon sajnálkozik, hogy nem diktatorikus eszközökkel csináltak demokráciát.

És ha a hitelességtől nagyvonalúan el is tekintek, akkor is azt kell mondanom: ez a lehangoló lakitelki emlékezés sokkal inkább a magyar lelkület tükre volt, semmint a progresszív gondolkodásé. Voltak itt nagy búsulások (nemzethalál-vízió, Gyurcsány-féle államcsíny, illegitim parlament, stb) és még nagyobb nekibuzdulások (új Alkotmány és új rendszerváltás), dehát ezekkel nemigen lehet mit kezdeni. Egy dologra azonban talán mégis jó volt ez az ünnepféle: megmutatta, miért is sikerült úgy ez a rendszerváltás, ahogy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!