Hírek

2007.10.19. 17:48

Életveszélyes lesz a 4-es metró miatt a Kálvin tér?

Skardelli György építész szerint a gyalogosok számára életveszélyes megoldásokat is javasol a beruházó a metróépítésen

V.M.

Skardelli György építész szerint a gyalogosok számára életveszélyes megoldásokat is javasol a beruházó a metróépítésen, a Kálvin tér felszíni rendezésénél. Az Ybl-díjas építész ezért kiszáll a tervezésből és az építésből, ha a tervek nem módosulnak.

A térnél ugyanis a gyalogosok számára kialakított helyen, a Baross utcában közlekednének a csuklós buszok is, ami szerinte lehetetlen helyzetet idézne elő, éppen ezért építészként nem tudja ezt felvállalni. Mint mondta, a főváros közlekedési ügyosztálya és a metróbiztos áldását adta az elképzelésre, ő azonban azt szeretné, hogy az országos főépítész, valamint egy szakmai testület is tekintse át a terveket.

Horváth Éva, a DBR projektigazgatóság szóvivője elmondta, hogy a Kálvin téri felszíni rendezés megbízója a fővárosi önkormányzat, nem az igazgatóság. Hozzátette, hogy semmilyen életveszélyes tervet nem fogadnak el. Ugyanakkor az országos főépítész vezette Központi Tervtanács csütörtöki ülésén elsöprő többséggel Skardelli György módosítatlan terveit támogatta.

„Nem értünk egyet az építésszel, és károsnak tartjuk azt a szemléletet, hogy úgynevezett közösségi terekké akarnak formálni közlekedési csomópontokat. Mivel így az átszállási távolságok megnyúlnak, ami az utazást kényelmetlennebbé teszi” – jelentette ki Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) alelnöke. A szervezet szerint így a Baross utcából érkező 9-es busznak fölösleges kerülőt kell tennie, és plusz egy lámpán legalább át kell majd verekednie magát, miközben az autókkal együtt – adott esetben – ácsoroghat a dugóban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!