Hírek

2007.10.13. 16:06

Csernus haláláig gyógyít

Csernus Imre szenvedélybetegekre szakosodott pszichiáter. Első könyve, a Drogma megjelenése után a média hamar felkapta. Most ismét egy könyvön dolgozik, A nő címmel.

Hegedűs V. Rita

Nemrégiben egy tévéműsorban Győzike és Bea asszony válását elemezte. Miért vállalta el ezt a bulvárszereplést?

– Az embereket folyamatosan hülyítik. A hazugság szinte már szétfolyik. Persze mindenkinek a saját felelőssége, hogy mennyire hagyja magát. Győzike elkövetett egy hibát azzal, hogy megállás nélkül rám hivatkozott. Amíg nem mondja be a nevemet, addig nincs semmi gond. Azt csinálnak ebben a szennyben, amit akarnak. De miután azt állította, hogy bejelentkezett hozzám, miközben ebből egy szó sem igaz, ez úgymond háborút jelent, hiszen én nem avatkoztam bele az ő dolgukba.

– Ezért vállalta el Bea asszonnyal a beszélgetést?

– Ne használja senki a nevem. Ha megkérnek, akkor reagálok. Az erőszakoskodás és a tanács között ez különbség. Aki eldönti, hogy úgy kommunikál, hogy közben kilóg a lóláb, akkor ne gondolja azt, hogy ezt nem fogják észrevenni, és megjegyzés nélkül hagyni.

– Hogyan talált rá az új könyve témájára?

– Észrevettem, hogy azok a nők, akik eljönnek hozzám, egyáltalán nincsenek tisztában önmagukkal. Megkérdeztem az egyiket, hogy mitől érzi magát nőnek? Nem tudta a választ. Szöget ütött a fejembe, hogy ha valaki nem tud valamit megfogalmazni, akkor hogy tudja használni? Kíváncsi lettem. Megkérdeztem további ötven hölgyet, és döbbenten tapasztaltam, hogy nem tudták megfogalmazni, hogy mitől nők. A sablon válasz az volt, hogy attól, mert a férfi nőnek látja. Ez jól hangzik, de mi van akkor, ha nincs mellette férfi. Akkor mivé válik? És ha a férfi nem férfi, hanem hímnemű? Nem az ellentétek vonzzák egymást. A hasonló a hasonlóval fog találkozni. Aki önmagában bizonytalan, az csak egy bizonytalan pasit tud kifogni. Ezek görcsök. A görcs, csak egy másik görccsel fog találkozni. Ilyenkor szoktam cinikusan feltenni a kérdést: Mit gondol asszonyom, két görcs boldogsága milyen lesz? Nyögve kimondják, hogy görcsös. Ha még gyereket is vállalnak, akkor az érintetlen lelkekből kis görcsöket nevelnek. Boldogság? Harmónia? Őszinteség? Egymásra figyelés? Ez mind ugrik. Játszmák kezdődnek, hiszen a bizonytalan mindig háborúzik a másik bizonytalannal. Először az egyik válik megalkuvóvá, majd a másik. Ez nem lenne probléma, ha 400 évig élnénk. Elszúrunk 70 évet, marad még bőven. Az emberek úgy szórják ki az idejüket az ablakon, mintha örökké élnének. Ahelyett, hogy szembenéznének a megmérettetéssel, elmenekülnek.

– Amiket most elmondott, azt egy tükörrel át lehet fordítani a férfiakra is. A következő könyvnek, a férfi lehetne a címe.

– Amikor belevágtam a témába, lementem a mélybe. A könyv a nőkről szól dominánsan. De szerepelnek benne a pasik. Ha a nőnek fáj valami, az a pasinak is fog, hiszen mindketten húsból és vérből vannak. Ha az egyik megalkuvó, akkor a másik is az. „Igaza van doktor úr, de…” És máris elkezd kifogásokat keresni, amivel magának megmagyarázza az elrontott életét. Aki siránkozik, a mögött valójában a gyávaság húzódik.

– Tanácsokat ad?

– Ez a kiadvány nem szakácskönyv. Itt nincsenek receptek. Aki úgy dönt, hogy belelép ebbe a cipőbe, annak nagyon nehéz dolga lesz eleinte. A harcot neki kell megvívnia. Mert én nem tudok senki helyett lefogyni, senki helyett önbizalommal rendelkezni. Amit én teszek, azért én dolgozom meg, a befektetett energiám materializálódik, ami számomra sikerélményt jelent, és én jól érzem magam a bőrömben.

– Három évvel ezelőtt hagyta el korábbi munkahelyét, az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézetet, a Lipótmezőt. Nem hiányzik?

Csernus Imre

1966. március 2-án született a Vajdaságban, Verbászon.

Budapesten végezte el az orvosi egyetemet.

A Pesty Fekete Doboz című műsorban tűnt fel, ahol egy drogos párt kezelt, később saját műsora lett Dr. Csernus címmel.

A Magadért alapítvány szakmai vezetője.

Jelenleg rádióműsort vezet.

Könyvei:

Drogma

Bevállalja?

Bevállalom!

Ki nevel a végén?

– Kezdetben hiányzott. Tavaly azt álmodtam, hogy dolgozom az osztályon, ügyeletes vagyok, körülöttem a nővérek, és én rohanok egy krízist levezetni, és akkor felébredtem. Rájöttem, hogy úgy jöttem el a Lipótról, hogy nem búcsúztam el. Nem zártam le. Beszéltem a főorvossal, hogy hetente egyszer szeretnék csoportokkal foglalkozni, mint annak idején. De hamar rájöttem, hogy ez már nem az én utam, és befejeztem.

– Most csak magánrendelése van?

– Nem. Dolgozom egy szakrendelő-intézetben a neurózis ambulancián, Szigetszentmiklóson. Már lassan tíz éve. Az emberek nagy tömegben érkeznek oda. Azért tartottam meg, hogy ne felejtsem el, hogy honnan jöttem. Teljesen mindegy, hogy ki mennyit ér el, fontos, hogy ember maradjon. Ami egy adott szint után nehéz, mert könnyen elrugaszkodhatnak a földtől, és Isteneknek képzelhetik magukat. Nem azok. A fájdalom az fájdalom. Mindegy hogy egy tehetős üzletemberről, vagy egy szigetszentmiklósi munkanélküliről van szó. Elsősorban orvos vagyok. Nekem fontos, amire megesküdtem. Az esküm halálig tart. Én nem akarom elfelejteni, mire esküdtem fel. A magánpraxis pedig azért jó, mert sok idő jut egy páciensre.

– Mire számít, milyen hatást fog a könyv elolvasása kiváltani?

– A könyv elolvasásától senki nem fogja jobban érezni magát. Sőt. A dolgaimat azért csinálom, hogy érzéseket váltsak ki. A megélt, és helyére rakott érzések alakítják a személyiséget. Aki ezt elfojtja, az csak erősnek látszik, de nem az. Az emberek döntő többsége nem nőtt fel. Állítólagos felnőttek, akik nem mernek felelőséget vállalni. Mindenkinek a saját dolga, hogyan szúrja el az életét. Ez nem zavar. De az igen, hogy mire fogja így megtanítani a gyerekét.

– Mit gondol, az emberek nagytöbbsége miért nem akar változtatni az életén?

– Mert a világ rengeteg kompenzációs eszközt nyújt. Ha feszült vagy, ehetsz egy csokit, bemehetsz a játékterembe, ihatsz, ehetsz, vásárolhatsz. Egy bevásárlóközpontban tüneti szempontból a feszültséglevezetés összes módja megvan. Másrészt gyávák, és nem mernek váltani. Ha benne marad valaki egy rossz kapcsolatban, akkor minden nap a gerincéből fog levágni tizedmilliméternyi darabokat. Megszűnik a saját büszkesége. Büszkeség nélkül pedig csak vegetálunk. Itt született meg a könyvben a kapcarongy. Aki hagyja, hogy használják.

– Folyamatosan járja a vidéket, és előadásokat tart művelődési házakban. Erre is jut ideje?

– Most egy Miskolc melletti kis falu, Hernádszabolcs polgármestere hívott meg. Nagy a munkanélküliség, az emberek depresziósak, és ő szeretne segíteni, felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a konfliktusokat hogyan oldják meg. Példátlan ez a kezdeményezés, és ha tehetem, örömmel veszek részt benne. A polgármesternek nem csak a csatornázással kell foglalkozni. Az emberek lelkiállapota ugyanolyan fontos közügy. Azt emberekben egyre nagyobb az igény a változtatásra.  Egy vidéki előadásomra körülbelül 500 ember jön el. Ha ebből csak 25-en fognak leülni egymással szembe és elkezdenek beszélgetni, már megérte. A lényeg, hogy merjenek segítséget kérni.

Budapesten végezte el az orvosi egyetemet.

A Pesty Fekete Doboz című műsorban tűnt fel, ahol egy drogos párt kezelt, később saját műsora lett Dr. Csernus címmel.

A Magadért alapítvány szakmai vezetője.

Jelenleg rádióműsort vezet.

Könyvei:

Drogma

Bevállalja?

Bevállalom!

Ki nevel a végén? -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!