Hírek

2007.06.03. 16:51

Véres tüntetés a globalizáció ellen

A szélsőbal és a szélsőjobb összefogott Rostockban a rendőrség ellen. Az eredmény: csak milliárdokban mérhető kár, romok, négyszáznál is több sebesült rendőr.

Farkas Károly

„Ezek nem tüntetők, ezek huligánok” – nyilatkozta könnyek között a Der Spiegelnek a németországi G8-as csúcstalálkozó előtti hétvégére kitűzött tüntetések egyik szervezője. „Ezek nem gondolkodnak, nem lehet velük beszélni” – tette hozzá Mannfred Stenner. Szavait ékesen igazolták a vasárnap virradóra Rostockban történtek. A szervezők elismerték: senki sem számított ilyen mértékű erőszakos cselekedetekre. Vasárnap hajnalig 433 rendőr sebesült meg, közülük 33-at súlyos sérülésekkel ápolnak, a kórházak és egészségügyi helyek jelentése szerint a tüntetők közül félezernél is több embert láttak el. Az anyagi kárt egyelőre csak megbecsülni lehet, de minden valószínűség szerint meghaladja a százmillió eurót, azaz a 25 milliárd forintot.

Az északnémet kikötőváros a legközelebbi jelentősebb település a június 6-án Heiligendammban megrendezendő csúcstalálkozóhoz, ezért itt gyülekeztek a legkülönfélébb antiglobalista csoportok.

A klíma lesz a téma a vaskerítésen túl

A világtól a több kilométeres vaskerítéssel teljesen elzárt Heiligendamm városában június hatodikán ülnek össze a világ vezető ipari hatalmainak képviselői. A találkozó fő témája a várakozásoknak megfelelően a globális felmelegedés megfékezése, amelynek már a súlyos népszerűségvesztéssel küzdő George Bush amerikai elnök is szükségét látja, illetve a legszegényebb afrikai országok adósságai egy részének elengedése lesz. Ez utóbbi téma felvetésére Tony Blair, a hamarosan leköszönő brit kormányfő tett ígéretet az Afrikai Unió országainak.

A német rendőrség a 2006-os világbajnokság óta nem látott méretekben készült az összecsapásra: a városban több mint 16 ezer rendőr várta a tüntetéseket, amelyek német precizitással, az előre bejelentett péntek délutáni időpontban meg is kezdődtek. Már szombatra virradóra kisebb összecsapások történtek a balti-tengeri városban, a zavargások szombaton napközben is folytak. Vasárnap hajnalban azután elszabadult a pokol: becslések szerint addigra már ötvenezernél is több tüntető gyűlt össze a város kikötőnegyedében.

A magukat „Fekete blokknak” nevező, szélsőbaloldali és szélsőjobboldali figurákból szerveződött csoport kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálta meg a rendőröket, egy kisebb csoport megkísérelte megrohamozni azt a szállodát, ahol egy álhír szerint az amerikai küldöttség szállt meg. A városvezetés becslése szerint több ezer négyzetméternyi díszkövet szedtek fel, hogy a rendfenntartókra hajigálják, de volt olyan is, aki késsel támadt a rendőrökre. A tüntetők több esetben bezúzták az üzletek kirakatait és fosztogatásba kezdtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!