2007.06.26. 17:48
Tavasszal talán már voksolás
„Győztünk, és papírunk is van róla" - így értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazási kérdéseket hitelesítő döntését Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint a szocialisták feladata vállalni a vitát. Kora tavasszal talán már lehet voksolni.
Nem szakmai meggyőződése, hanem kizárólag a törvényesség és az alkotmányos rend mindenek felett való tisztelete miatt vette tudomásul az Alkotmánybíróság (Ab) jogértelmezéseit az Országos Választási Bizottság (OVB) - közölte az OVB elnöke. Szigeti Péter elmondta, az OVB továbbra is fenntartja szakmai véleményét, de mivel az Ab velük ellentétes döntést adott, ezt kénytelenek voltak elfogadni. Mint ismert: az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kezdeményezést.
Pokorni Zoltán kedden úgy fogalmazott: „nyolc hónap elteltével az első komoly megmérettetésen túlvagyunk és azt kell mondjuk, hogy győztünk". A politikus szerint a helyzetet jól jellemzi Walesa, a lengyel Szolidaritás vezetőjének egy mondata: „Győztünk, és papírunk is van róla". Pokorni ugyanakkor arról is beszélt, hogy az OVB-nek nem tartoznak köszönettel, mert a hitelesítéséről szóló határozatot tavaly novemberben is meghozhatták volna. Úgy számolunk - jegyezte meg -, hogy szeptemberben összegyűjtjük a kérdésenkénti 200 ezer aláírást, és kora tavasszal megtörténhet a népszavazás. A Fidesz jogi kabinetje a napokban kidolgozza a korábban jóváhagyott három népszavazási kezdeményezés ismételt benyújtásáról szóló beadványt is, hogy a hat népszavazási kérdést összekapcsolják.
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón azt mondta: a szocialisták feladata állni elébe és vállalni a vitát. Hozzátette: ugyanakkor nagyon veszélyesnek tartja azt a politikusi megközelítést, amely a magyar demokrácia független tartópilléreit politikai érdekeinek megfelelően minősítgeti és helyezi nyomás alá.
Mire kötelezi majd a kormányt?
„A választópolgár kedvenc itala a skót whisky, amit választott képviselői útján fogyaszt" – mondta Kolláth György alkotmányjogász lapunknak az OVB döntés kapcsán. Kiemelte: a mondás ugyan a parlamenti demokráciára utal, de e mellett természetes a népi demokrácia is, amikor a nép szava közvetlenül is beleszól a törvényhozásba.Igaz, ez is drága, hiszen egy népszavazás előkészítése és lebonyolítása 4-5 milliárd forintba kerül, nem is szólva a pártok kampányra elköltött pénzéről. A kormány reformintézkedéseit érintő népszavazási kezdeményezés révbeérésének hatásairól az alkotmányjogász azt mondta: a sikeres népszavazás nem kötelezi a kormányt semmire, viszont az Országgyűlést törvényhozásra igen. A törvényjavaslat benyújtására azonban nincs időbeni korlát – tette hozzá.
Népszavazás lesz az OEP-ről is
Az Alkotmánybíróság sajtótitkára, Sereg András elmondta: az Ab döntése alapján tartható népszavazás és megindulhat az aláírásgyűjtés, az OEP-ről is. Az OVB-hez két magánszemély, egy házaspár nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő alakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?"
Igaz, ez is drága, hiszen egy népszavazás előkészítése és lebonyolítása 4-5 milliárd forintba kerül, nem is szólva a pártok kampányra elköltött pénzéről. A kormány reformintézkedéseit érintő népszavazási kezdeményezés révbeérésének hatásairól az alkotmányjogász azt mondta: a sikeres népszavazás nem kötelezi a kormányt semmire, viszont az Országgyűlést törvényhozásra igen. A törvényjavaslat benyújtására azonban nincs időbeni korlát – tette hozzá. Népszavazás lesz az OEP-ről is Az Alkotmánybíróság sajtótitkára, Sereg András elmondta: az Ab döntése alapján tartható népszavazás és megindulhat az aláírásgyűjtés, az OEP-ről is. Az OVB-hez két magánszemély, egy házaspár nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt gazdasági társasággá történő alakítását követően ne lehessen privatizálni, hanem maradjon állami tulajdonban?" Kora tavasszal talán már lehet voksolni. -->