2007.06.19. 04:27
Milyen formában érvényes a megkötött szerződés?
Olvasónk adásvételi szerződést kötne magánszeméllyel nagy összegű értéktárgyról. Az érdekli, hogyan kell ezt írásba foglalni, hogy a dokumentum érvényes legyen.
A szerződéskötésnél nem érdemes ügyeskedni – írtuk meg korábban. Olvasónk szeretné betartani a formaságokat is, ezért kérdezi, melyek ezek.
Mindenekellőtt érdemes tudni, hogy a szerződés nem pusztán egy sajtpapír, amire lefirkantunk valamit. Ez okirat, dokumentum. Több példányban is megírhatjuk, illetve kiállíhatjuk. Alá is kell írnunk, de fontos tudni: akkor is érvényes, ha mindkét fél csak a másiknak szánt példányt látta el kézjegyével. (A bankokban például bizonylatot kapunk a pénzösszegek ki-, illetve befizetéséről. A mi papírunkat általában úgy adják oda, hogy csak az ügyintéző aláírása és a bank bélyegzője szerepel rajta.)
Írásos szerződésnek kell tekinteni a levélváltást, táviratváltást, valamint a távgépírón és a telefaxon való üzenetváltást. Csakúgy, mint a más maradandó eszközzel tett nyilatkozatváltást. Ilyen például a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott okirat útján létrejött megegyezés.
És itt választ is kapunk a gyakori kérdésre: hivatalos dokumentumnak tekintendő-e az e-mail. Nos, ha az csupán a számítógép betűivel van aláírva, akkor nem. Az elektronikus levelet fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni ahhoz, hogy érvényes dokumentum legyen. Ezért van az, hogy mondjuk a bankokban, az adóhivatalban a számítógépen való ügyintézéshez előzetesen be kell jelentenünk elektronikus aláírásunkat.
Előfordul, hogy a felek szerződése írja elő: a megállapodásnak írásbeli alakkal is kell bírnia. Ilyenkor azt szintén eldönhetik, hogy az aláírás melyik formájához ragaszkodnak.