2007.06.14. 16:43
Megszállják a fogyasztóvédők a vendéglátóipari üzleteket
Idén nyáron is számíthatnak fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre a vendéglátóhelyek
Idén nyáron is számíthatnak fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre a vendéglátóhelyek – hívta fel a figyelmet Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. A revizorok ezen a héten el is kezdték a vizsgálatokat. Az akció során elsősorban a vízpartokon, a wellness- és gyógyturisztikai helyeken, az állatkertekben, a vidámparkokban és a kulturális eseményeken működő vendéglátóipari egységekre koncentrálnak. Kiemelt figyelmet fordítanak a körhintákat, légvárakat, és egyéb szórakoztató berendezéseket üzemeltetőkre is.
Wittich Tamás hangsúlyozta, hogy a szabálytalankodó vendéglátó-helyek erőteljes fellépésre és szigorú szankciókra számíthatnak. A szabályokat évről-évre visszatérően megszegő üzletek bezárását is kezdeményezhetik a fogyasztóvédők. Az ellenőrzések során elsősorban próbavásárlások során vizsgálják a termék mennyiségét, minőségét, illetve a nyugtaadást. A fogyasztóvédők kíváncsiak arra is, hogy az érintett vendéglátóhelyek eleget tesznek-e az élelmiszerek tárolására, valamint a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeiknek.
Az idegenforgalom területén évről-évre hasonlóan magas a szabályokat megszegők aránya. Tavaly 5689 vendéglátó helyet ellenőriztek, amelyek 72 százaléka volt valamilyen okból kifogásolható. A 2006-ban kiszabott pénzügyi bírság együttes összege meghaladta a 240 millió forintot. A vendéglátóhelyek átlagosan 56 forinttal, a melegételt áruló konyháknál pedig ennek a duplájával rövidítették meg a fogyasztókat.
A főigazgató arra buzdított, hogy fogyasztók ne csak az ellenőrzésektől várják a helyzet javulását, hanem maguk is legyenek tudatosabbak. Figyeljenek oda, hogy megfelelő tájékoztatást, illetve megfelelő mennyiségű, és minőségű terméket kapnak-e. Ha nem, akkor éljenek kritikai megjegyzéseiket írják be a panaszkönyvbe.