2007.06.26. 16:26
Kármán Irén: a szocialisták is sárosak
A szocialisták is érintettek az olajbotrányokban, írta hétfő éjjel internetes naplójában a pénteken életveszélyesen megvert újságírónő.
„Azt kérdeztétek és kérdezik folyamatosan tőlem, hogy mi arról a véleményem, hogy szaros-e a másik oldal is. Igen. Kormányokon átívelően folyt a rendszerváltás utáni legnagyobb gazdasági bűncselekmény-sorozat.”, írja szó szerint Kálmán Irén. Bíztatónak nevezte azonban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalását, miszerint átnézik a 85 évre titkosított anyagokat, és politikai okból semmit nem tartanak titokban. Kármán Irén éveken keresztül nyomozott a kilencvenes évek olajbotrányainak ügyében, amelyeket - véleménye szerint - végül eltusoltak.
A kórházban fekvő újságírónő tegnap az egyik lapban a rendőri eljárásra panaszkodott, mondván a járőrök nem engedték először, hogy a mentők kórházba szállítsák megveretésének helyszínéről, mert nem találták életszerűnek az esetet. Ez után 16 éves fiát gyanúsították meg, hogy hasba rúgta az anyját. Kijelentette azt is, hogy az olajos ügyeknek legtöbbet az egykori főnyomozó, Sándor „Papa” Istvánhoz hasonló hiteltelenné vált tanúk ártottak, akivel riportkönyve elszámolási vitája miatt szakadt meg a kapcsolata.