Hírek

2007.06.13. 06:07

Hangosodó gazdakövetelések

A Magosz petíciójában demonstrációk kilátásba helyezésével azonnali kárenyhítést követel a fagykárt szenvedett gyümölcsösök gazdáinak. Az agrártárca szerint a károk felmérésére meg kell várni a beérési időszakot.

Éber Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A fagykár alaposan felhajthatja az árakat a piacon, egy kiló cseresznyéé 400 forintot is elkérhetnek
[/caption]Azonnali kártérítést követelnek a gazdálkodók megbízottjai az április végi, május eleji fagyok miatt a kormánytól. Ezért petíciót fogalmaztak meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Sólyom László köztársasági elnöknek, melyet kedden átadtak a kormányfő és az államfő képviselőinek. A gazdák szerint mintegy 45 milliárd forintos kár keletkezett a gyümölcsösökben, s több tízezer család került kilátástalan helyzetbe. Ezért a petícióban azt követelik a gazdák, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét – ahol egyes gyümölcsösöket 90-100 százalékban ért fagykár – nyilvánítsák katasztrófa sújtotta területté. A más megyékben súlyos fagykárt szenvedők pedig hasonló elbírálásban részesüljenek. A gazdák azt is követelik, hogy a szakmai és érdekképviseleti szervek által kidolgozott technológiai költségek 25 százalékát haladéktalanul fizessék ki előlegként az ápolási munkákra gyorsított eljárással június 30-ig, a visszamaradó 75 százalékot pedig november l-ig. A hitelállományok átütemezését 2008. december 31. utáni időszakra kérik, s 2007. július l-től 2008. október 31-ig nem fizetnének járulékokat.

A petícióban a gazdák kilátásba helyezik, hogy ha nem teljesülnek követeléseik, akkor minden rendelkezésre álló eszközzel kikényszerítik ezek megvalósítását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gazdakörök Szövetsége már korábban megalakította demonstrációs bizottságát, mert szerintük a kormány sorsukra hagyta a fagykárt szenvedetteket.

„Tárgyalni szeretnénk, elsősorban a miniszterelnökkel, mivel a gazdasági tárca eszközei már elfogytak, de ha nem lesz eredmény, akkor megismétlődhetnek a 2005. évhez hasonló tiltakozások” – mondta lapunknak Budai Gyula. A Magosz szövetségi elnöke szerint a kárenyhítési alapra nem elégséges a kormány által adott ötmilliárd forint, legalább 25 milliárdra lenne szükség. Ezt a Magosz a 2005-ben elvont területtámogatási alapból elvont összegből pótolná. A kárenyhítési alapba a termelők mindössze 6 százaléka lépett be, így csak 300 millió forintot fognak befizetni, mivel a gazdák drágállják a szántók hektáronként fizetett ezer forintos, illetve a gyümölcsösöknél fizetendő 300 forintos díjat. Budai Gyula azt is kifogásolta, hogy az uniós alapokért nem kellő erővel lobbizik a kormány, s szerinte a lengyelek sokkal előrébb járnak az egyeztetésekben.

„A Magosz követelései sem a magyar, sem az európai jogrendbe nem illeszthetőek be” – mondta lapunknak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Dékány András szerint is keletkeztek súlyos károk, de ezek még nem elegendőek ahhoz, hogy katasztrófa sújtotta területté nyilvánítsanak egy területet. A tárca mindent megtesz a fagykárok enyhítéséért, de a károkat csak akkor lehet megállapítani, ha beértek a gyümölcsök, hogy megállapítsák a gazdák elmaradt hasznát. Egyes gazdáknak hiába lesz kevesebb a termésük, a piaci hiány miatt még akár jól is járhatnak. Dékány hangoztatta, hogy az unió is csak úgy ad kártérítést, ha igazolhatóak azok, így a lengyelekhez képest sem vagyunk elmaradva semmiben. Kártérítést viszont csak azok kaphatnak, akik július 15-ig belépnek a kártérítési alapba, melybe a kormány a meglévő hárommilliárd forint mellett ötmilliárd forintot juttatott. A kárt szenvedett gazdáknak a kormányzat ezenkívül 8 éves futamidőre kedvezményes hiteleket ajánl fel, a kamat felét az állam fizeti.

300 forint lesz egy kiló alma ára

Az április végi, május eleji fagyokban a legnagyobb károk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében keletkeztek, ahol a gyümölcsösök – főként alma és szilva – 90-100 százalékban is elfagytak, amire egyesek szerint 1947 óta nem volt példa. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében főként a csonthéjasokat, így a sárgabarackot érte nagy kár. Hevesben a szőlő, az alma és a cseresznye. Nógrádban a bogyós termésűek – málna, ribizli, egres – mentek tönkre. Jelentős csapás érte még Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Csongrád gyümölcsöseit. Budai Gyula szerint a károk miatt csillagászati árak lehetnek a piacon, egy kiló alma ára akár 300, a cseresznyéé 400, az eperé 600 forint is lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!