Csak azt hisszük, hogy tudunk úszni

Fegyelmezetlenség és túlzott önbizalom. Ez a két tényező szinte minden vízi balesetnél felbukkan. Az elsőt nem kell magyarázni: aki felhevült testtel veti magát a habokba, vagy általa nem ismert vizeken fitogtatja a bátorságát, könnyen a másnapi újságok fekete krónikáiba kerülhet. De ugyanez a veszély fenyegeti azokat is, akik azt hiszik, hogy úszástudásuk felvértezi őket mindenfajta váratlan helyzettel szemben.

Manapság szinte alig van olyan ember, aki bevallaná, hogy nem érzi magát biztonságban a vízben – miközben az iskolai úszásoktatás intenzitása enyhén szólva is elmarad a kívánatos szinttől. Nagyon kevés az uszoda, s ahol van, ott is legfeljebb tíz órányi úszásoktatást tudnak belesüríteni egy félévbe. Márpedig ez Tóth Ákos, a Testnevelési Egyetem úszás tanszékvezetője szerint legfeljebb az alapok elsajátításához elegendő.

Szerinte az, hogy a gyerek beugrik a medencébe, majd valamilyen úszásnemben 25-30 métert úszik, még nagyon messze van a vízbiztos mozgástól. „Ez ott kezdődik, hogy az illető képes 200 métert, illetve 8-10 percet könnyedén, egyhuzamban úszni – jelentette ki. – És akkor ez még csak a technika. A balesetek azonban többnyire nem egy medencében, izolált környezetben történnek, hanem kint a természetben.

Ezért a vízbiztossághoz az is hozzátartozik, hogy az úszót az olyan változó körülmények sem zavarják meg, mint egy hirtelen jött hullám, széllökés vagy a vízi növényzet.”

A szakember becslése szerint ma az emberek 40 százaléka azt hiszi, hogy tud úszni, holott ők valójában csak néhány métert képesek a vízben megtenni. Ez a túlzott önbizalom az egyik legnagyobb veszélyforrás. A helyzeten csak intenzívebb oktatással lehetne javítani, ám ez nem könnyű akkor, amikor a pénzszűkével küzdő önkormányzatoknak csak nyűg egy-egy uszoda fenntartása.

„Sokszor alig várják, hogy elromoljon valami, s legyen ürügy a bezárásra – mondta Tóth Ákos. – Bevált recept az efféle problémákra, hogy az uszodákat eladják, majd a helyükön élményfürdő nyílik. Ott azonban már csak szórakozni lehet, úszást oktatni nem.”

A helyzetet az is rontja, hogy az egyetemi tanszékvezető szerint még mindig sok a képesítés nélkül oktató kókler. Hiába vezették be ezen a téren 2000-ben a háromévente megújítható licencet, az uszodaigazgatók nem mindig ragaszkodnak ehhez. „Törvény kellene arról, hogy aki licenc nélküli tanfolyamot enged be egy uszodába, a törvény előtt felelhessen ezért – jelentette ki a tanszékvezető. – A víz ugyanis úszástudás nélkül veszélyes közeg. Ejtőernyős oktatást sem indíthat bárki.”

Persze az, hogy a gyermek megfelelő oktatóhoz kerüljön, nagymértékben a szülők felelőssége is. Szakmai becslések szerint a családok 60 százaléka az iskolai oktatáson kívül is járatja a csemetét úszásoktatásra – bár, az ebbéli lelkesedés folyamatosan lanyhul. Régebben például nagy veszekedések voltak, hogy egy-egy osztály mikor használhassa a Testnevelési Egyetem uszodáját, ma viszont már a fenntartók szólnak, hogy üres a medence, lehetne menni. Idén az is előfordult, hogy maguk a szülők szavazták le a lehetőséget, mondván: vizes lesz a gyerekek feje, kint hideg van, nehogy megfázzanak.

Ugyanakkor Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint az is lehet, hogy ez csak egy kifogás. „Egyre kevesebb família engedheti meg magának az úszással járó kiadást – jelentette ki. – Sajnos sokszor maguk az iskolák is jogtalanul pénzt kérnek a testnevelés órák helyett tartott úszásoktatásért, holott a törvény szerint ez ingyenes oktatási szolgáltatás, amit be kell tervezni az intézmény költségvetésébe. Ez ellen a szülőknek kell fellépni, de ilyesmire ritkán kerül sor. Sajnos hallottam már olyanról is, hogy egy gyerek nem tudott fizetni, ezért ott hagyták a tanteremben, míg a többiek elmentek úszni."

Az állam nem támogatja a vízimentőket

Évente körülbelül háromszáz ember fullad vízbe. Ifjabb Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője szerint hatékonyabb felvilágosító munkával sok életet meg lehetne menteni. „A Balatonnál 180 millió forintból, a Tisza-tónál 60 millióból tökéletes prevenciós programot lehetne megvalósítani – mondta. – A helyzet azonban az, hogy még a mi szervezetünk sem kap egy fillér normatív állami támogatást sem. Szponzorok segítségével tartjuk fenn magunkat, illetve strandüzemeltetőknek és rendezvényszervezőknek adjuk bérbe a szakembereinket, hogy az így kapott bevétellel a működésünket biztosítani tudjuk.”