Hírek

2007.05.09. 17:48

Veres: jövőre lesz ingatlanadó

A pénzügyminiszter kitart amellett, hogy 2008-tól be kell vezetni az ingatlanadót

V. M.

„Helyes irányba és jó pályán indultunk el. Hónapról hónapra sikerül mind a bevételi, mind a kiadási célkitűzéseket teljesíteni, ami nem volt mindig így” – mondta tegnap Veres János a parlament Európai ügyek bizottságának ülésén. A pénzügyminiszter annak ürügyén látogatott el a testület ülésére, hogy a konvergenciaprogramot több mint fél éve nyújtotta be a Gyurcsány-kormány az Európai Uniónak, így a kabinet jelentést készített a dokumentum helyzetéről.

Érdekes volt ugyanakkor látni, hogy a jelentés sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselőket nem hozta tűzbe – mindkét oldal három-három „díszemberrel" képviseltette magát –, holott tavaly szeptember környékén kevés dolog foglalkoztatta jobban a politikusokat és a közvéleményt, mint a konvergenciaprogram.

„Júliusban az Európai Bizottság, előtte a pénzügyminiszterek tanácsa értékeli a program időarányos megvalósulását, a minősítés várhatóan pozitív lesz” – mondta Veres János. A pénzügyminiszter arra alapozta optimizmusát, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban nő – így több lehet a programba írt 2,2 százaléknál –, míg az államháztartás hiánya 2006-ban 10,1 helyett csak 9,2 százalék volt.

„A konvergenciaprogram a szokásos trükközési számokat tartalmazta. Direkt rosszabbakat jelöltek meg célként a reálisnál, így ahhoz képest könnyű kedvezőbb eredményt elérni. A hiány tényleg csökkenhetett, de még így az egyik legrosszabb a világon, és önök vannak kormányon öt éve” – mondta Manninger Jenő fideszes bizottsági tag.

Veres az ingatlanadóval kapcsolatban megerősítette, azt a konvergenciaprogram értelmében 2008-ban be kell vezetni. „A javaslat elkészült, most a politikai egyeztetése folyik” – hangsúlyozta. Ugyanakkor emlékeztetett, eddig már négyszer sikerült az ellenérdekelteknek megakadályozniuk az ingatlanadó bevezetését. Így még készülhet elhalasztást tartalmazó javaslat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!