2007.05.05. 08:56
Tetőtől talpig csak zene
Tetőtől-talpig zenéből van - mondják az egy évvel ezelőtti Megasztár férfinyerteséről, Varga Feriről, aki ma már csak Balássy Bettyvel lép koncertszínpadra.
- Nem zavarja, hogy a Varga Feri-Balássy Betty poppárost újabban a Korda György-Balázs Klári duó ifjonti változatának tartják?
- Cseppet sem. Mi is együtt vagyunk a színpadon és a magánéletben is. Nálunk sincs szólópálya, csak közös éneklés, ha úgy tetszik, hozzájuk hasonlóan "Hangjegyesek" vagyunk. Bettyvel az életünk a zene, ő több nemzetközi jazzénekversenyt is megnyert. Az Ébredni valakiért című első lemezünk arról is szól, mennyire egymásra találtunk.
- Ma este Sátoraljaújhelyen tartják jövő heti budapesti nagykoncertjük főpróbáját. Miért éppen a zempléni városban?
- Ott születtem, oda jártam zenei általános iskolába, ott lettem az Úttörő Zenekar első trombitása... Ragaszkodtam ahhoz, hogy először szülővárosomban mutassuk be a koncertprogramot.
- Tavaly lett az Év férfi hangja. Ma ott tart, ahol tartania kell?
- Úgy gondolom, igen. Május 10-én a Thália Színházban léphetünk fel, ami elegáns és finom dolog, ez már nem a Megasztár-világ. Az a verseny arról szólt, hogyan tudjuk elénekelni mások dalait. Az igazi erőpróbát az új helyzet jelenti, melyben saját dalainkat adjuk elő.
Varga Feri
Született: 1970., VIII. 15.Foglalkozás: fogtechnikus, zenész
Pályafutás: tizenhét éves korától muzsikál, 2006-ban a Megasztárban tűnt fel énekesként
Lemez: Ébredni valakiért (2006)
- Mi tagadás, ebből a szempontból nem panaszkodhatnak.
- Valóban nem. Rengeteg meghívásunk van, szeret bennünket a közönség, szeptemberig foglalt a koncertnaptárunk. Nagy öröm, hogy a szakmában is elfogadtak, a zeneszerzők megtisztelnek nekünk írt dalaikkal. Boldog vagyok, hogy ennyi mindent elértem egy év alatt.
- Irigykedést, féltékenykedést nem tapasztalt?
- A szakmának a Megasztár nem jelentett konkurenciát, csak azok számítanak annak, akik kiléptek belőle. Nem éreztem eddig, hogy bántottak. Igyekeztem megmaradni annak, aki voltam, a régi zenekaromhoz is ragaszkodom. A Megasztár előtt volt már saját együttesem, most is ők kísérnek.
- Tartja a kapcsolatot a Megasztár egykori döntőseivel?
- Másfelé sodort bennünket a sors, rohanásban élünk, nincs egymásra időnk.
Foglalkozás: fogtechnikus, zenész
Pályafutás: tizenhét éves korától muzsikál, 2006-ban a Megasztárban tűnt fel énekesként
Lemez: Ébredni valakiért (2006)
-->