2007.05.13. 18:46
Szerbia nyerte az Eurovíziót
A kelet-közép-európai országok győzelmét hozta az Eurovíziós Dalfesztivál idén: az első három helyen Szerbia, Ukrajna és Oroszország végzett, nyugat-európaiak még az első tízbe se kerültek be.
[caption id="" align="alignleft" width="260"] A szerb Marija Serifovic nem külsejével vagy mozgásával emelkedett ki: győzelmét hangjának köszönheti
[/caption]A szerb Marija Serifovic Molitva (Imádság) című dalával nyerte az 52. Eurovíziós Dalfesztivált. A Helsinkiben szombaton rendezett verseny magyar résztvevője, Rúzsa Magdi vehette át ugyanakkor a legjobb dalszerzőnek járó díjat – mondta el a helsinki döntő után Bérczes Ádám, a helsinki versenyen mezítláb fellépő énekesnő lemezeit kiadó cég vezetője.
Rúzsa Magdi a 24 versenyző között a kilencedik helyet érte el 128 ponttal. Ez azt jelenti, hogy jövőre Magyarországnak nem kell küzdenie a döntőbe jutásért, mivel az első tíz helyezettnek mindig bérelt helye van a következő évi versenyben. Ezt a szabályok szerint az idei győztes rendezheti, tehát jövő ilyenkor belgrádi döntőn szoríthatunk a magyarokért.
A szombaton késő este véget ért versengésen a második, illetve harmadik helyet az ukránok és az oroszok szerezték meg. Míg az oroszok a Szerebro nevű lányzenekarral álltak ki, észak-keleti szomszédainkat a verseny legbizarrabb szereplője, a Verka Szerducska néven, egy háziasszony és egy transzvesztita bálkirálynő ruházatát kombináló jelmezben fellépő Andrej Danilko képviselte. Az ukrán versenyző ráadásul több – leginkább halandzsa – nyelven előadott dala azt is jelezte: a dalfesztiválon nem egyeduralkodó az angol nyelv. Ennél is feltűnőbb, hogy az első tíz helyezett közé egyetlen nyugat-európai ország sem tudott befurakodni. Különösen rosszul szerepeltek az angolok, az írek és a németek, de a franciák sem remekeltek, holott ezek az országok számos Eurovíziós Dalversenyt nyertek már.
Érdekes azonban, hogy a kelet-közép-európai államokban milyen lelkesedéssel szavaztak egymásra. Az észtországi orosz kisebbség szavazatainak tudható be például, hogy míg a két ország között ádáz diplomáciai viszály dúl egy háborús emlékmű áttelepítése okán, Észtország részéről a legtöbb pontot az orosz dal kapta. Ugyanígy kisebbségi szavazatoknak tudható be, hogy a vajdasági Rúzsa Magdi Aprócska bluesa lett a szerbek kedvence.
Az elődöntőben második lett Rúzsa
A döntő után közzétették: Rúzsa Magdi a csütörtöki elődöntőben a második legtöbb szavazatot megszerezve jutott tovább a döntőbe. Magyarország az eddigi legjobb helyezést első szereplésével, 1994-ben érte el: Bayer Friderika akkor a negyedik lett a Kinek mondjam el vétkeimet című dallal. Legutóbb 2005-ben szerepelt Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválon, a Nox akkor a 12. helyet szerezte meg.