Hírek

2007.05.20. 17:47

A kisemberek nyugodtan alhatnak

A nagyhalakra koncentrál az adóhivatal, a kisemberek többsége nyugodtan alhat – derül ki Szikora János szavaiból. Az APEH elnöke bevallotta: nem vágott volna bele a tízezer vagyonosodási vizsgálatba, ha nem rendeli el a kormány.

Dutka Noémi – Tóth Marcella

Nem rogyott össze az adóhivatal az elmúlt években rápakolt terhek alatt. Sőt a hatékonyabb ellenőrzéssel a korábbinál nagyobb adóhiányt sikerült feltárnia.

– Fel tudja sorolni, hányféle feladat tartozik most az adóhatósághoz?

– Egy hónapja készítették el kollégáim az adóhivatal hatásköri jegyzékét. Még azokat a feladatokat is nehéz fejben tartani, amelyeket az idén kaptunk. Beindítottuk az elektronikus bevallást, az APEH-hoz került a foglalkoztatottak bejelentése, év elején átvettük az illetékhivatalokat és a Szerencsejáték Felügyeletet. Tízezer vagyonosodási vizsgálatot végzünk idén.


– Úgy tűnik, mintha eddig nem vette volna komolyan az adóhivatal a vagyongyarapodási vizsgálatokat. Korábban öt-hatszáz ellenőrzést folytattak le. Hogyan tudnak most egyszerre tízezret elvégezni?

–Az idei tízezer vagyonosodási vizsgálat kormányzati döntés volt, ha úgy tetszik, kiadták ukázban. Az adóhatóság a korábbi tapasztalatok alapján bizonytalannak tartotta a vagyonosodási vizsgálatok jogi megítélését. Az utóbbi években jutottunk el arra a szintre, hogy megállapításaink nagyobb részét a bíróságok is helybenhagyják. Most már látjuk, hogy nagyobb darabszám mellett is hatékony lehet az ellenőrzés. Bevallom, ha nincs kormányzati elhatározás, magamtól biztosan nem mertem volna belevágni.


– Korábban röpködtek számok arról, hogy milyen értékhatároknál mozdul az APEH. Százmillió forint fölötti vagyonokról esett szó. A kisemberek hátradőlhetnek a karosszékükben?

– Az APEH kapacitás híján nem tudja mindenkire kiterjesz-teni a vizsgálatokat. A kisemberek többsége nyugodtan alhat.


– A vagyongyarapodási vizsgálatoknál mennyit számít a kiválasztásnál, hogy mit tapasztalnak a revizorok?

– Hallottam olyat, hogy az ellenőr bement a munkahelyére, és gyorsan felírta annak az autónak a rendszámát, amely éppen előtte közlekedett. Ugyanez előfordul a nagy értékű ingatlanoknál is. Láthatóan a fővárosban nagyobb számban van keresnivalónk. Az év második felében a vidéki igazgatóságoktól Budapestre csoportosítunk át revizorokat.



– Másik nagy falat az adóhivatal számára a szigorított járulék-ellenőrzés. Elrettentette-e ez a minimálbéren bejelentett vállalkozókat?

– Jelentősen nőtt a magánszemélyek után fizetett, illetve bevallott összeg. Ha nem is minden esetben éri el a minimum járulékalapot, de elmozdult a minimálbér szintjéről. Az ellenőrzött cégek 28 százalékánál bizonyosodott be, hogy kevesebb járulékot fizettek, mint amennyit a dolgozóiknak adott juttatások után kellett volna. Így is sokszor a dolgozó többet kap zsebbe, mint amennyi a legális jövedelme.



– Mennyire jellemző, hogy a munkavállaló figyelmezteti az adóhatóságot, ha a foglalkoztatója nem a teljes, a valóságos jövedelmét jelenti be?

– Van rá példa, de még nem tipikus. Általában olyan esetekben fordul elő, ha összevesznek a felek, vagy elbocsátják a dolgozót. Ez olyan, mint amikor az elvált feleség feljelenti az adóhatóságnál a volt férjet, hogy korábban eltitkolta a jövedelmét.



– A gázár-támogatási kérelmek ellenőrzése már elindult?

– A napokban állapodunk meg erről a Magyar Államkincstárral. Eszerint valószínűleg csak a gyanúsnak ítélt igénylők adatait kapjuk meg. Ezeket összevetjük az szja-bevallásokban közölt információkkal. Bonyolítja a helyzetet, hogy a gázártámogatásnál háromhavi jövedelmet kellett beírni, nekünk ezt az éves adatokból kell visszaszámolnunk. Meg kell néznünk a családtagok jövedelmét is, ami nem egyszerű, mivel az adatlapon csak az igénylő adóazonosító jelét kellett feltüntetni. Az adóhatóság csak a nyilatkozat valóságtartalmát ellenőrzi, nem büntet. A vizsgálat eredményét elküldjük a kincstárnak.



– Jövőre újabb feladatot kell elvégezniük: vizsgálniuk kell azokat a veszteséges vállalkozásokat, amelyek nem kívánják fizetni az elvárt adót.

– Biztos, hogy jelentősen növekszik emiatt az ellenőrzések száma. A pénzügyminiszter ígéretet tett arra, hogy megkapjuk a szükséges revizori kapacitást. Ugyanakkor arra számítunk, hogy sokan inkább befizetik az adót, azzal ugyanis megúszhatják ezt az ellenőrzést. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy más ok miatt nem vizsgáljuk a tevékenységüket. Az áfaellenőr-zésekre viszont 11 százalékkal kevesebb kapacitást fordítunk, de úgy tűnik, jobb a kiválasztási rendszer, így több forgalmiadó-különbözetet tártunk fel. A személyi jövedelemadó-bevallásoknál korábban sok idő ment el azzal, hogy megvizsgáltuk, jogosak-e a százezres visszatérítések.



– Az APEH minden ráosztott feladatot el tud végezni?

– Tavaly az elektronikus bevallással kapcsolatban volt olyan érzésem, hogy valamit változtatni kell. Elkerülhetetlenné vált néhány szervezeti átalakítás. Korábban sok esetben a vélt informatikai lehetőségekhez igazodtak a feladatok. Ehelyett a feladatokhoz kellett igazítani a fejlesztéseket.



– Szinte zökkenőmentesen állt át az adóhivatal és a vállalkozások is a kötelező elektronikus bevallásra. A magánszemélyek ötöde a neten nyilatkozott. Érzékeltek hibát?

– A bevallási rendszer jól működik, de hozzá kell szokniuk az adózóknak. Jellemző hiba, hogy forintban és nem ezer forintban tüntetik fel az adatokat. Egy magánszemély például 26 milliárd forintos jövedelmet számolt el. Egy-egy bevallás így milliárdos eltérést okozhat.



– Többféle listát is közzétesz az APEH a nagy öszszeggel tartozó adózókról. Mennyire visszatartó erő a nyilvánosság?

– Meg vagyok róla győződve, hogy van visszatartó ereje. Most már nemcsak azoknak az adatait tesszük közzé, akiknél határozattal állapítottunk meg adóhiányt, hanem azokét is, akik a negyedév utolsó napját megelőző 180 napon át, vállalkozások esetén száz-, magánszemélyeknél pedig tízmillió forintnál nagyobb öszszeggel tartoznak.



– Jobb útra térnek később azok az adózók, akik a szégyenfalra kerülnek?

– Úgy gondolom, hogy igen. Ugyan ezt konkrétan eddig nem vizsgáltuk, de a jövőben erre is figyelmet fordítunk.



– Mindezek mellett marad-e szabad ideje?

– A feleségemmel és két egyetemista lányommal a fővárosba költöztünk. Megtartottuk a nyíregyházi lakásunkat is, és amikor csak tudunk, hazamegyünk. Gyakrabban eljutunk koncertekre, színházba. De ha megkérdeznék, mit olvastam utoljára, azt kellene válaszolnom, hogy az adótörvényeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!