2007.04.10. 07:09
Vízerőmű építését tervezi Szlovákia
Szlovákia felmelegítette azt a több évtizedes tervét, hogy Ausztriával közösen vízerőművet építene a szlovák–osztrák határ mentén. A pozsonyi gazdasági minisztérium szóvivője a múlt héten erősítette meg, hogy az alsó-ausztriai Wolfsthal és a szlovák főváros között vízerőmű építését tervezi a kormányzat. Bár a létesítmény a magyar határtól pár kilométerre épülne fel, a környezetvédelmi minisztérium hivatalos tájékoztatást még nem kapott a szlovák tervekről – tájékoztatta a Világgazdaságot a tárca sajtóosztálya.
A vízerőmű helyszínéül kiszemelt határszakasz alig pár kilométerrel lejjebb található a Dunán az ausztriai Hainburgher Auhoz képest, ahova a bécsi kormányzat a mostani szlovák tervekhez képest ötször akkora teljesítményű erőművet épített volna fel, azonban az 1984-es tömeges tiltakozások megakadályozták a projekt megvalósítását. Valójában Ausztria és Szlovákia már az ötvenes évek végén tárgyalást folytatott a Wolfsthal–Pozsony erőmű felépítéséről, azonban pár éven belül a kérdés lekerült a napirendről.
Amennyiben az elképzelések szerint épülne fel a wolfsthal–pozsonyi vízlépcső, az jelentősen kisebb teljesítményű lenne, mint a jelenlegi legkisebb kapacitású és legújabb építésű osztrák vízerőmű (Bécs–Freudenau), amelynek teljesítménye 172 megawatt. Az erőmű teljesítménye 74 megawatt lenne, amely évente 450 gigawattóra energiát állítana elő. A pozsonyi elképzelések szerint a létesítményt már 2015-ben rákapcsolnák az elektromos hálózatra.