2007.04.12. 08:56
Villámgyorsan ugorhat a jogsink
Ha tényleg szigorítanak a büntetőpontok jelelegi rendszerén, kemény világ vár a szabálytalankodó autósokra. Három „fajsúlyosabb” kihágás már elég ahhoz, hogy búcsút inthessenek a vezetői engedélynek.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem leszek népszerű az autósok körében, amikor azt mondom: teljesen igaza van a hatóságoknak, amikor a közlekedési büntetőpontok tekintetében jelentős szigorításokat terveznek. Sietek gyorsan hozzátenni, magam is régóta vezetk, azaz nem kibic módjára mondok véleményt. Mint ismert, a meglévő rendszert több mint hat esztendeje vezették be. Az első két évben az összegyűlt pontok okán senkitől sem kellett elvenni a jogosítványát, az azutáni kettőben is csak kevesektől.
Félreértés ne essék, nem azon mérem le a „pontozás” hatékonyságát, hogy hány vezetői engedélyt vonnak be, de az említett számok mégis csak azt jelzik, valami nem jól működik. Azt ugyanis senki sem gondolhatja, hogy időközben sokkal fegyelmezettebben kezdtünk el vezetni. A 2004-es szigorítás már hozott némi eredményt, de a szakemberek úgy vélik, további lépések kellenek ahhoz, hogy a dolog igazán eredményesen működjön.
Amúgy, ha valaki kicsit is elgondolkodik, tényleg anomáliákat figyelhet meg az ilyen vagy olyan szabálytalanságért kapott büntetőpontokat illetően. Mert mondjuk az egyes tilalmi jelzőtáblák utasításainak megszegését éppen úgy három ponttal „díjazzák” , mint a „sima” ittas vezetést. A mobilozás, a biztonsági öv hasznlatának elmulasztása jelenleg csak egy pontot ér, noha mindkettő számos balesetért felelős.S ha már itt tartunk... A hozzáértők szerint például évente hazánkban is több száz emberi élet lenne megóvható az öv használatával.
Az elképzelések szerint teljesen megszűnnének az egypontos „büntetések”, s – attól függően, milyen súlyú a szabálytalanság – három, öt, illetve hét pontot kapna a kihágás elkövetője. Az általam említett esetek közül a mobil kézben való tartását három büntetőponttal sújtanák, míg az öv bekapcsolásának hiányát, az ittas vezetést, a tilos jelzésen való áthaladást, avagy a gyorshajtást héttel. A cserbenhagyást pedig akár tizenkettővel.
Belátható, hogy a megszigorított rendszer az eddiginél sokkal jobban fenyegeti a jogosítványokat. Az enyémet is. Ez persze, nem öröm, de könnyebb elfogadni, ha tudjuk: amikor a kocsiban ülünk, az életünk nem csupán a saját kezünkben van, hanem a többi autóséban is.