2007.04.19. 06:03
Világsztár lesz a Kis Vuk?
Mindig van valami nagy dobása. Most például a Kis Vuk az. Gát György a legendás rajzfilm folytatását producerként és társrendezőként jegyzi, s természetesen olyan tervei vannak, amelyre más gondolni sem merne.
– Tavaly még arról beszélt, hogy 2007 húsvétjára a mozikban lesz a kis Vuk. Őszig viszont csak a beharangozó előzetest láthatjuk. Miért csúszik a bemutató?
– A forgalmazók kérték, hogy halasszuk el, mivel ebben az időszakban több nagyszabású gyerekfilm is lesz a Harry Pottertől a legújabb Shrekig. Beláttuk, igazuk van, hiszen nem szeretnénk, ha ezek az alkotások halványítanák a mi világpremierünk fogadtatását.
– Jól értettem, világpremiert mondott?
– Pontosan. Az a tervünk, hogy kis Vukból világsztár lesz. És ez nem holmi ábrándozás. A brit kooprodukciós partnerrel kötött szerződésünkben szerepel, hogy az angolszász nyelvterületre készülő szinkronhoz legalább négy világhírességet kell megnyerniük. Ha jól tudom, jelenleg Donald Sutherland, Sean Connery, Ice T, illetve Eminem szerepelnek előkelő helyen a tárgyalási listán. A 85 perces film körítése is a hollywoodi léptékekhez közelít: a moziváltozat mellett készül egy háromszor 20 perces televíziós verzió is, ezen kívül 13 féle könyv, puzzle, társasjáték és számítógépes játék is hozzájárul a nagyobb hírveréshez.
– Kiket nyert meg a magyar szinkronhoz?
– Csöre Gábor lesz a címszereplő hangja, a megöregedett Vuk Gálvölgyi János révén szólal meg, a cirkuszigazgató Reviczky Gábor hangján beszél, míg a rappelő varjú KárKár figuráját Ganxsta Zolee hozza. De szerepet kap még a filmben Bodrogi Gyula és Gubás Gabi is.
Gát György
Született: 1947 február 5-én.Iskolái: Színház- és Filmművészeti Főiskola
Pályája: Az MTV világosítója, kábelese, kameramanja, rendezőasszisztense, majd rendezője, producere. 1993 és 1999 között a TNG elnök-vezérigazgatója, 1999-től a New TNG Productions ügyvezetője.
Elismerései: hat alkalommal kapott Nívó-díjat
Hobbija: főzés, új produkciók kieszelése és a három gyermeke.
– Mennyiben lesz más a Kis Vuk, mint az eredeti rajzfilm?
– A mi filmünk már 3D technikával készült, ezért a figurák kevésbé tűnnek rajzoltnak, a térbeli mozgásuk is sokkal inkább érzékelhető. Az idős Vuk fejéről eltűnt a már-már védjegyének számító pamacs, és az embereknek sem csupán a lábuk látszik, mint az eredeti történetben. Ezen túl azonban maximálisan hűek maradtunk a film alapjául szolgáló műhöz, amely az ifjabb Fekete István által írt Vuk és a símabőrűek című könyv. Úgy érzem, a lehető legtöbbet sikerült átmentenünk a figurák jelleméből és a történet szellemiségéből.
– A szeptember 20-i bemutatóig pihen?
– Á, dehogy. Már elkészült a Vuk harmadik részének a szinopszisa, mivel az újabb folytatásig nem akarunk újabb harminc évet várni. Ezen kívül dolgozunk Eizenstein A jégmezők lovagja című filmjének 3D-s változatán is, és tervezek egy tévésorozatot is híres nőkről, amelyet természetesen hölgyek rendeznének.
Iskolái: Színház- és Filmművészeti Főiskola
Pályája: Az MTV világosítója, kábelese, kameramanja, rendezőasszisztense, majd rendezője, producere. 1993 és 1999 között a TNG elnök-vezérigazgatója, 1999-től a New TNG Productions ügyvezetője.
Elismerései: hat alkalommal kapott Nívó-díjat
Hobbija: főzés, új produkciók kieszelése és a három gyermeke. -->