2007.04.20. 15:40
Vérbosszú Olaszliszka után Gyöngyösorosziban is
Újabb önbíráskodás történt egy halálos gyerekgázolást követően: a vétkest megverték a szülők
Tavaly október 15-én a Borsod megyei Olaszliszkán egy 44 éves tiszavasvári tanárt gyerekei szeme láttára vertek agyon, mert autójával elsodort egy kislányt, aki csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
Most Heves megyében esett meg hasonló. Csütörtök este Gyöngyösorosziban egy 43 éves férfire támadtak rá a helyiek azután, hogy elgázolt egy 8 éves kisfiút a településen. A gyerek a kórházban belehalt sérüléseibe. Lapunk információi szerint a gyerek a kocsi elé szaladt, a sofőr az ütközést már nem tudta elkerülni és elütötte a fiút. Az autós megállt ugyan segítséget nyújtani és a mentőket is értesítette, a szemtanúk közül mégis ellene fordultak, többen verni kezdték, könnyű sérüléseket szenvedett.
A férfit végül a rendőrök mentették meg a feldühödött helyiek haragjától. A baleset körülményeit a gyöngyösi rendőr-kapitányság vizsgálja. Az autó vezetőjének támadói ellen pedig csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást.