2007.04.24. 05:32
Vágó ezoterikus átvágása
Vágó István csak annak segít, aki partner a jó játékban, de egy idő után ő is hagyja, hogy a sors visszavegye az általa nyújtott mankókat. Olykor persze a kvízmester is bosszankodik, nemrég például egy természetfölötti erőket alkalmazó játékos bosszantotta fel.
– Nyolc éve vezeti a Legyen ön is milliomos! című vetélkedőt, de még mindig beszédtéma a nézők között, hogy melyik játékosnak segít és melyiknek nem. Mi alapján dönt?
– Általában azoknak nyújtok valamiféle fogódzót, akikről úgy gondolom, hogy kellemes műsort lehet velük készíteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyeseknek több esélyük lenne a milliókra. A tapasztalat ugyanis az, hogy egy bizonyos ponton túl győz az igazság, vagyis a tudás dönt, s ennek következtében az illető visszaesik oda, ahonnan az én segítségemet megelőzően indult. Arra mindig odafigyelek, hogy ne kerüljön méltatlan kezekbe a nyeremény.
– Arra a játékosra láthatóan megharagudott, aki nem volt hajlandó önnel beszélgetni.
– Ó, azért abban volt egy kis színjáték. Nekünk akkor is műsort kell csinálni, ha a játékos csak az általa megjelölt válasz betűjelét ismételgeti. Ebben az esetben ez történt.
– Amikor úgy tűnt, hogy véget ér a Legyen ön is milliomos!, ön megemlítette, hogy van egy saját műsorötlete. Ez most milyen stádiumban van?
Vágó István
Született: 1949. február 14-én.Iskolái: Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar (1967-72).
Pályája: A Riporter kerestetik című vetélkedőben tűnt fel 1975-ben, 1975 és 1997 között az MTV, 1997 és 1999 között a TV2, 1999 óta az RTL Klub munkatársa.
Elismerései: Magyar Lajos-díj (1990), Aranyszarvas-díj (1994, 2000), MSZOSZ-díj (1996), Médisasztárok-díj (1995- 1996, 1997).
Hobbija: nyelvek, basszusgitár.
– A terv az RTL Klub döntéshozóinak asztalán hever, rajtuk múlik, hogy lesz-e belőle valami. Többet azonban erről nem szívesen mondanék, mert mint tudjuk, a konkurenciának is van füle.
– Önről köztudott, hogy idegesítik az okkult tudományok, tagja a Tényeket Tisztelők Társaságának, a múltkor mégis egy olyan játékossal kellett szembenéznie, aki természetfölötti erőket hívott segítségül. Ezt hogy viselte?
– Nagyon nehezen. A hölgy azzal kezdte, hogy neki minden meg van írva a csillagokban. Aztán az egyik kérdésnél a számmisztikát hívta segítségül, a telefonos segítségnél a jósnőjét tárcsázta, de a legjobban az bosszantott, hogy az ötmilliós kérdésig helyesen válaszolt. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy elméletileg tudás nélkül is el lehet jutni a 40 milliós nyereményig, de azért egy idő után kezdett gyanússá válni a dolog. A végén persze kiderült, hogy a Kész átverés szervezte meg az egészet. Azt, hogy mikor kerül adásba ez a játék, egyelőre még nem tudni, mivel előtte én is szeretném megnézni a megvágott felvételt.
Iskolái: Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar (1967-72).
Pályája: A Riporter kerestetik című vetélkedőben tűnt fel 1975-ben, 1975 és 1997 között az MTV, 1997 és 1999 között a TV2, 1999 óta az RTL Klub munkatársa.
Elismerései: Magyar Lajos-díj (1990), Aranyszarvas-díj (1994, 2000), MSZOSZ-díj (1996), Médisasztárok-díj (1995- 1996, 1997).
Hobbija: nyelvek, basszusgitár. -->