Hírek

2007.04.24. 16:27

Tóth Viktor Dresch Mihállyal lép fel

A májusi Raiffeisen Jazz Klub különlegessége, hogy a fiatal szaxofonos Tóth Viktor saját szellemi mesterét, Dresch Mihályt hívta vendégül a színpadra.

BAMA

Dresch elfogadta a felkérést, sőt az elképzelések szerint az első számtól az utolsóig részt vesz ebben a különleges produkcióban. A magyar szaxofonos hagyomány két generációja folytat egymással párbeszédet május elején a budapesti Millenáris Fogadóban.

A Tóth Viktor Tercett 2004 augusztusában alakult, és a Sziget fesztiválon mutatkozott be. A tercett műsorát a zenekarvezető-szaxofonos kompozíciói alkotják, melyek a megírt és a szabad zene határán lebegő, a pillanat energiáját megragadni vágyó szellemiségben íródtak és kerülnek előadásra. A zenekar tagjai korábban már több más formációban is felléptek együtt, épp ezért zenei összjátékuk kiforrott, előadásmódjuk lendületes és kreatív. Első lemezük 2005 áprilisában került kiadásra. A tercett rendszeres résztvevője Budapest kulturális életének, Magyarország és Európa jazzfesztiváljainak.

Dresch Mihály a jazz és a magyar népzene ötvözésével új minőséget hozott létre, amely alapvetően meghatározza a magyar jazz arculatát, és sok-sok rajongóra talált itthon és a nemzetközi zenei színtéren egyaránt. A művész mély, művészi intuícióval alkotta meg az afro-amerikai zenei műfajok, a blues, a bop és a swing, valamint a magyar hangszeres és énekelt népdalkincs közösségéből saját stílusát. A műfaj olyan kimagasló alakjaival zenélt együtt, mint Archie Shepp, John Tchicai, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, David Murray és Dewey Redman. Legújabb, Árgyélus című albuma 2007 elején jelent meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!