2007.04.27. 18:28
Több százezer cég mehet tönkre
„A helytelen gazdálkodás és a tartozási láncok szaporodása miatt akár 800-850 ezer cég is megszűnhet 2020-ig” – idézte M. C. Szabót, a Coface a Coface Hungary követeléskezelő cég ügyvezető igazgatóját a Magyar Nemzet.
Magyarországon ma hivatalosan 1,24 millió vállalkozás létezik, s ez a mennyiség több szakember szerint is túlságosan magas a lakosságot, és különösen annak fizetőképességét figyelembe véve. A szomszédos Ausztriában például csak 350 ezer vállalkozás működik, a lakosság számát figyelembe véve kétszer annyi cég van itthon, mint az unió átlaga. A tavaly év végi adatok szerinti 1,24 millió vállalkozásból 960 ezer ad be mérleget, ám mindössze 705 ezer foglalkoztat legalább egy főt.
Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint európai értelemben pedig – ahol a vállalkozás valóban tevékenykedő társaságot takar – jelenleg sincs több mint félmillió cég Magyarországon. Sok százezren ugyanis igyekeznek kényszervállalkozóként minimalizálni az adó- és járulékkiadásokat, vagy csupán fenntartani családjukat. Vadász szerint Magyarországon a GDP (bruttó hazai termék) harminc százalékára tehető a feketegazdaság aránya. A kisvállalkozások csődje azonban súlyos válsághoz vezethet, a munkanélküliség így 5,7-ról akár 7,5 százalékra is emelkedhet.