Hírek

2007.04.08. 12:18

Taxik és blokád Budapesten

A hét közepén a munkások nekiestek a Kálvin térnek, így az autósokat leparancsolták a Vámház körútról. Dugó még nincs, de káromkodás már van.

Vég Márton

Talán üdvözítőbb lett volna, ha a két évre lezárt Kálvin térnél, a Vámház körút és a Lónyay utca sarkára nem a ferencvárosi kapitányság legtapasztalatlanabb rendőrét állítják ki, hogy irányítsa a forgalmat. A feladat pedig nem tűnt túl bonyolultnak, az ifjú zsarunak azonban mégis sikerült úgy lengetnie a karját, hogy péntek délelőtt káromkodástól volt hangos a kereszteződés.

Az autósok a letekert ablakból gyakorlatilag mindenkit szidtak: egymást, a vaklégyként bolyongó gyalogosokat, valamint természetesen a rendőrt. Persze az autóstársadalomra olyannyira jellemző szolidaritás tettenérésére sem kellett sokat várni.

Amíg az egyik „eltévedt” sofőr információt kért a zöldfülű rendőrtől, addig a másik sávban vígan elszáguldott három, jó gyorsulási adottságokkal rendelkező verda az elvileg tiltott területnek számító Kálvin tér felé. A fejetlenség tehát elég nagy, de félő, hogy a húsvéti ünnepek, illetve az iskolai tavaszi szünet után lesz ez még nagyobb is. Jó hír azonban, hogy eleddig sem biciklistát, sem gyalogost nem gázoltak el, ami felér egy kisebbfajta csodával.

"Csütörtöktől az autósok elfelejthetik a Kálvin teret és a környékét” – summázta a kialakult helyzetet Kiricsi Karola. A BKV szóvivője hozzátette, hogy a négyes metró építési munkái – egyelőre a villamossíneket szedték fel – miatt lezárt Kálvinon keresztül egyedül a 18-as és 47-es villamospótlóval lehet eljutni a Szabadság hídtól a Múzeum körútra. Azt azonban érdemes tudni, hogy az említett járat Budáról Pestre tartva sokkal inkább hasonlít egy heringesdobozra, mint egy emberek utazását szolgáló közösségi közlekedési eszközre.

A BKV-n kívül a motorkerékpárosokat és a biciklistákat sem fordítják vissza a rendőrök, de a taxisok is a kivételezettek közé tartoznak. Apropó taxisok. Eddig azt lehetett hallani, hogy pang a fővárosi taxispiac, a Kálvinon azonban megerősödik az emberben az a felvetés, hogy mégiscsak a taxisoknak áll a világ. A közlekedési privilégiumot kihasználva gyakorlatig folyamatosan taxiskonvojok cirkálnak a Fővám tér és az Astoria között.

Nem érdemes rutinból vezetni

A Kálvin tér lezárása miatt a Baross utcából nem lehet balra, a Vámház körút felé kanyarodni, csak egyenesen, a Kecskeméti utca irányába vagy jobbra, a Múzeum körót felé lehet haladni. A Lónyay utcából szabályosan csak balra lehet kanyarodni a Szabadság híd felé, míg a Budáról érkezőknek a Nagyvásárcsarnok melletti Sóház utcát kell ahhoz választaniuk, hogy elkerüljék a Kálvin teret. Amíg a jelzőlámpákat átprogramozzák, addig továbbra is rendőrök próbálják irányítani a forgalmat.

„A Budáról Pestre érkező forgalom a lezárás miatt a szűk mellékutcákba zúdul, ezekben az egyirányú utcákban azonban 30 km/órás korlátozás van. Így az átmenő forgalomra nem alkalmasak, ráadásul a városrész teljes területén súlykorlátozás van érvényben” – hívta fel a figyelmet Gegesy Ferenc. Ferencváros polgármestere ezért arra kérte az autósokat, hogy a belvárost inkább a Petőfi- vagy az Erzsébet hídon közelítsék meg.

Az igazi kellemetlenséget azonban a Szabadság híd lezárása okozhatja majd, a 111 éves dunai átkelő felújítását a tűzijáték után, augusztus 21-én kezdik el. Optimális esetben 14-15 hónapon keresztül lesz lezárva, tehát 2008 végére készülhet el. A műemléki rekonstrukció és a díszkivilágítás több mint kétmilliárd forintba fog kerülni.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!