2007.04.11. 19:09
Támogatás roma cégeknek
A magyarországi roma mikro-, kis- és középvállalkozások piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására hirdetett meg pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
Az idén ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra április 16-tól június 11-ig lehet jelentkezni. A szaktárca összesen 250 millió forintot különített el erre a célra. Becslések szerint ebből a keretből várhatóan nyolcvankilencven roma vállalkozás juthat pénzhez. A minisztérium a már működő vállalkozásokat kívánja segíteni, különösen az ingatlanfejlesztésben, gépek, berendezések és haszongépjárművek beszerzésében, informatikai fejlesztésekben. A vissza nem térítendő támogatás maximum ötmillió forint, de legfeljebb a beruházás elszámolható költségének 65 százaléka lehet. A maximális összeget a kiírás szerint az nyerheti el, aki nem kizárólag haszongépjármű-beszerzéshez vagy minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetéséhez, illetve a piacra jutáshoz szükséges beszerzésekhez igényel támogatást, hanem komplex beruházást tervez.
Kizárólag haszongépjárműbeszerzéshez hárommillió forint forrást lehet elnyerni. A piacra jutást elősegítő beszerzésekhez legfeljebb egymillió, a minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetéséhez pedig maximum nyolcszázezer forint támogatás jár. Ezen felül a nyertesek maximum százezer forintot kaphatnak a pályázat költségeire. A roma vállalkozásokon túl olyan nem roma cégek is pályázhatnak, amelyek elősegítik a romák foglalkoztatását.
Az igénylőknek igazolniuk kell származásukat
A pályázóknak támogató levelet kell kérniük az Országos Cigány Önkormányzattól vagy a területileg illetékes Cigány Kisebbségi Önkormányzattól (CKÖ). Amennyiben az adott településen nincs helyi CKÖ, akkor a helyi roma közösség érdekképviseletét ellátó társadalmi szervezet ajánlását kell beszerezniük, amelyhez mellékelni kell a társadalmi szervezet bírósági végzését is. A kiírás megjelent a tárca honlapján a www.gkm.gov.hu címen, emellett a 06-40/200-617-es kékszámon kérhető további felvilágosítás.