2007.04.24. 10:13
Szövetes Európa tetején
Szép magyar sikereket hozott a Vilniusban megrendezett felnőtt és junior kyokushin karate Európa-bajnokság.
Népes magyar csapat utazott Vilniusba, nem titkoltan komoly éremreményekkel. A nyitónapon a junior korosztály képviselői léptek tatamira. A várakozásnak megfelelően Stefanovics József martfűi, illetve Agócs Tibor jászberényi tanítványai hozták formájukat: a nehézsúlyú Balla János (Victory Martfű) egészen a döntőig verekedte magát, s bár ott vereséget szenvedett, ezüstérmet szerzett.
Beszteri Attila (Yakuzák Jászberény) a legjobb négy közé jutott, ahol azonban megálljt parancsolt neki riválisa, így a dobogó harmadik fokára léphetett fel.
A felnőtt nők három, a férfiak négy súlycsoportban mérték össze erejüket a küzdelmek során. Az egész kontinensvetélkedő egyik legmagasabban jegyzett karatékája a tiszafüredi Szövetes Veronika volt, aki már számos Eb-arany és világkupa-győzelemmel a tarsolyában érkezett Litvániába. Nos, a fürediek üdvöskéje évek óta nyíregyházi színekben versenyez már és ezúttal sem talált legyőzőre, és ismét a dobogó legfelső fokán fogadhatta a gratulációkat.
Az MKKSZ elnöke, shihan Furkó Kálmán titokban érmet remélt szolnoki tanítvá- nyától, Magna Gergőtől, aki a 80 kg-os súlycsoportban lépett tatamira. A februárban Hunga- rian Opent nyert fiatal meghálálta a bizalmat, és a rendkívül erős, 27(!) indulót számláló mezőnyben bronzérmet szerzett. A felsőbb súlycsoportok küzdelmei általában a rutinos ka- ratékák sikerével zárult. A korábbi junior Európa-bajnok, jászberényi Fülöp Roland és a martfÛi Balogh Zsolt (90 kg) azonban még csak a közelmúltban búcsúzott el az utánpótlás- korosztálytól. Így az ő 9-16. helyezésük a várakozásnak meg- felelÕ eredmény. Búzás Gábornak azonban nem úgy sikerült az Eb, ahogyan abban reménykedtek a válogatott vezetői. A korábban már Európa-bajnoki érmet szerzett martfűi kiós a vert mezőnyben végzett.