Hírek

2007.04.09. 18:07

Szentbeszédek Vatikántól Isztambulig

A katolikus egyházfő és Erdő Péter bíboros a hit továbbadására szólította fel híveit, a református és evangélikus püspökök pedig az összefogás erejét hangsúlyozták.

Bánky Bea

„Krisztus kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől” – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa húsvét vasárnap a római Szent Péter téren mondott, hagyományos „urbi et orbi”, azaz „a városnak és a világnak” címzett húsvéti üzenetében.

A katolikus egyházfő tízezer hívő előtt aranyozott ünnepi ruhában a bíborosok és püspökök körmenetének élén érkezett a vatikáni bazilika előtti térre, amelyet virágszőnyeg borított. Beszédében – amelyet idén a világ 67 országának televíziói közvetítettek – emlékeztetett napjaink háborús konfliktusaira és azok ártatlan áldozataira. „Mennyi seb, mennyi fájdalom a világon – szólt a pápa az egybegyűltekhez. – Az éhínségre, a gyógyíthatatlan betegségekre, a terrorizmusra, a túszszedésekre, a gyakran a vallás nevében elkövetett erőszak ezer arcára, az élet semmibe vételére, az emberi jogok megsértésére és a kizsákmányolásra gondolok.”

Konkrétan említette a darfúri katasztrofális helyzetet, emlékeztetett a szomáliai harcokra, a zimbabwei válságra, az iraki mészárlásokra, a zavaros afganisztáni állapotokra. Megemlítette, hogy párbeszéd reményének a jelei mutatkoznak Izrael és a palesztinok között, ugyanakkor hangsúlyozta: a térségben élő keresztények közül egyre többen vándorolnak el hitük bölcsőjéből.

A hamarosan nyolcvanadik születésnapját ünneplő egyházfő 62 nyelven mondta el hagyományos húsvéti áldását. A magyar nyelvű köszöntés tizenharmadikként hangzott el: „Krisztus feltámadott, halleluja”.
XVI. Benedek tegnap a castelgandolfói nyaraló ablakából szólította fel híveit: „ne féljenek” elvinni hitüket „a világ legtávolabbi zugaiba is”, mert meglátása szerint „égető szükség” van az evangelizációra. Ugyanezt sürgette Erdő Péter bíboros is az esztergomi bazilikában celebrált szentmiséjében: „szeressük családunk, népünk és egyházunk közösségét, és adjuk tovább hitünk örömét az egész világnak”.

„Húsvét az élet ünnepe, a kereszténység alapja – jelentette ki a Magyarországi Református Egyház püspöke, Bölcskei Gusztáv a debreceni Nagytemplomban – hiszen a feltámadásnak együtt örül a keleti és a nyugati kereszténység, az ortodoxok, a protestánsok, a katolikusok”. Bölcskei fájdalmasnak nevezte, hogy 1054-ben a keleti és a nyugati kereszténység kettévált, majd Isten segítségét kérte, hogy „meg tudjunk egyezni a közös, alapvető, lényegi dolgokban”.

„Mindennapi életünkben is meg kell próbálnunk elgördíteni az akadályokat utunkból, ugyanúgy, mint ahogy a követ elgördítették Jézus Krisztus sírja elől” – hangoztatta Ittzés János evangélikus püspök vasárnapi szentbeszédében Győrött. Rámutatott: ehhez erőt a belsőnkből fakadó hit ad. A püspök elmondta: először érzi azt, hogy a húsvét ugyanazt jelenti a keresztények számára kelettől nyugatig.

A vallási gyűlölködéssel és fanatizmussal szemben „a reménység jelének” nevezte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka azt a körülményt, hogy idén egy időben ünnepelte húsvétot a katolikus és az ortodox kereszténység.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!