Hírek

2007.04.18. 06:33

Szabad lesz a gázvásárlás júliustól

Az ország másik felében lévő szolgáltatótól is vásárolhat majd a lakossági fogyasztó

BAMA

Idén július elsejétől – az európai uniós előírások megfelelően – teljesen nyitottá válik Magyarországon a gázpiac. Így nyártól már a lakossági fogyasztók is szabadon választhatják meg, hogy melyik kereskedőtől vásárolják az energiahordozót. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy eldönthetik, továbbra is a hatósági árral dolgozó közüzemi szolgáltatójuknál maradnak, vagy a szabadpiacon versengő kereskedőktől szerzik be a gázt.

A fogyasztók a szabadpiacon bármelyik kereskedőhöz fordulhatnak, nincsenek földrajzi megkötések, mint a közüzemi szolgáltatók esetében. Így például egy záhonyi lakos nyugodtan vásárolhat majd gázt a szabad piacon az Észak-Dunántúlon működő kereskedőtől. A földgáz természetesen a továbbiakban is ugyanazokon a vezetékeken keresztül jut majd el a fogyasztókhoz, mint korábban, függetlenül attól, hogy melyik kereskedőtől szerzik azt be.

Ezért a lakossági fogyasztóknak is kétféle szerződést kell majd kötniük – magyarázta lapunknak Laczó Sándor, az Égáz-Dégáz vezérigazgatója. Lesz egy kereskedelmi szerződés, amely arról szól, hogy kitől és mennyiért vásárolják meg az energiahordozót. Emellett lesz egy hálózati szerződés, amely arról szól, hogy mely társaság juttatja el a saját tulajdonában lévő vezetékeken keresztül a megvásárolt gázt a fogyasztóhoz.

A teljesen liberalizált piac által létrejött versenytől azonban a szakértők szerint nem várható jelentős árcsökkenés. A nyugati tapasztalatokat figyelembe véve nem is várnak nagy mozgást, átrendeződést a piacon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!