Hírek

2007.04.12. 17:03

Pornográf fényképeket találtak a nagyharsányi önkormányzatnál

A baranyai település polgármesteri hivatalában használt egyik számítógépen pornográf fényképekre bukkantak a rendőrök

M.B.

A baranyai település polgármesteri hivatalában használt egyik számítógépen pornográf fényképekre bukkantak a rendőrök. A megyei rendőr-főkapitányság közölte: a nyomozást a nagyharsányi polgármester még februárban kelt feljelentése után rendelték el ismeretlen tettes ellen, ugyanis nem kizárt, hogy a képeken kiskorúak láthatók. A dokumentumban szerepel, hogy az ügyben jelenleg szakértő is vizsgálódik.

Utóbbi minden bizonnyal azt próbálja tisztázni, hogy a felvételeken fiatal- vagy gyermekkorú személyek láthatóak-e. Ha ez a feltevés beigazolódik, akkor tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés gyanúja miatt folyhat nyomozás – ellenben, ha nem, akkor feltehetően nem lesz rendőrségi vonatkozása az ügynek. Lapunk megkereste Nagyharsány polgármesterét, Balassa Gyulát, de ő nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, „nincs tudomása fejleményekről”.

Információink szerint a szóban forgó számítógépet több személy is használhatta a hivatalban, így egyelőre pontosan nem tudható, ki töltötte fel arra a fényképeket. Értesüléseink szerint egyébiránt nagy számú, több ezer felvételről lehet szó. Amennyiben bíróság előtt is igazolódik a visszaélés, az elkövető börtönbüntetésre is számíthat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!