2007.04.11. 18:29
Optimistább lett a lakosság
Még mindig a pesszimisták vannak többségben, de egy felmérés szerint egyre többen bíznak abban, hogy 2008-ban több jövedelmük lesz.
[caption id="" align="alignleft" width="180"] Egyre többen bíznak abban, hogy 2008-ban több jövedelmük lesz
[/caption]Némileg meglepetést okozott hogy az elmúlt időszakban nem csökkent tovább a fogyasztói bizalmi index, sőt, a Gfk Hungária és a Corvinus Egyetem közös felmérése szerint javultak a lakosság várakozásai úgy saját, mint az ország gazdasági helyzetét illetően – derült ki a piackutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott tanulmányából.
A háztartások pénzügyi, illetve az ország gazdasági helyzetének jelenlegi és várt alakulására, valamint a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlására vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számított index értéke a decemberi mélyponthoz képest 10 ponttal 153,9 pontra emelkedett márciusban. A mutató Gyurcsány-csomag tavaly nyáron bejelentett megszorításai óta először mutatott növekedést. „Ez is meglehetősen alacsony, mert tavaly márciusban 204,3 volt az index értéke. Azóta folyamatosan zuhant és csak most tapasztaltunk emelkedést” – mondta lapunknak Kozák Ákos, a Gfk Hungária igazgatója.
A tavaly decemberi 8 százalékról 15 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint családjuk egy év múlva a jelenleginél jobb anyagi körülmények között fog élni. A háztartások jövő évi anyagi helyzetére vonatkozó várakozásaiban bekövetkezett változás a Gfk szerint egyfajta „ennél már csak jobb lehet a helyzetünk” vélekedésnek tudható be, vagyis a családok úgy érezhetik, a mélypontot már elérték. „Két dolgot együtt kell nézni. Gyarapszik azok száma, akik szerint jelenleg rosszabb anyagi körülmények között élnek, mint tavaly. A helyzetet kimagaslóan nagy arányban ítélik rossznak, de a javulásban is többen bíznak, mint decemberben” – mondta Kozák Ákos.
Egyedül a háztartások jelenlegi anyagi helyzetének megítélése romlott tovább. Tíz háztartásból majdnem hat vélte úgy 2007 márciusában, hogy rosszabb anyagi körülmények között él, mint egy évvel korábban. Tavaly szeptemberben még csak a megkérdezettek fele, 2006 márciusában pedig alig harmada vélekedett így.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzetének megítélése szinte teljesen megegyezik a tavaly decemberivel – vagyis a többség, a megkérdezettek 61 százaléka szerint az ország rosszabb helyzetben van, mint egy évvel korábban. A következő 5 év várható gazdasági helyzetének megítélése viszont javult, 55 százalékkal már azok vannak többségben, akik szerint az ország gazdasági helyzete jobb lesz.
Ennél jóval nagyobb mértékben javultak a hitelkamatokra vonatkozó várakozások: 2007 márciusában tízből alig négy ember számít a következő 12 hónap során növekvő hitelkamatokra, míg 2006 decemberében az 50 százalékot is meghaladta arányuk. Tíz százalékpontot csökkent azoknak az aránya is, akik egy év távlatában növekvő árakra számítanak: ez a csoport most 77 százalékos arányt képvisel. A megkérdezettek átlagosan 9 százalékos inflációval számolnak, ez szintén javulás a decemberi 12 százalékos prognózishoz képest. Gyarapodott azok aránya is, akik ugyanilyen célból felhasználnák megtakarításaikat. Az év első negyedévében jelentősen változott – a decemberben mért 41 százalékról 48 százalékra nőtt – azoknak az aránya, akik szerint most érdemes házat, lakást venni.