2007.04.11. 06:09
Nagy Natália és a Nap szülinapja
Tíz évig volt az ország Evettkéje, majd Csinibabaként megmutatta, milyen is az a szocreál fíling, hogy aztán a honfoglalást parodizáló film után ő is „elvándoroljon” a szemünk elől. Bár Nagy Natália mostanság főállású anyuka, humora a régi.
– A L’art pour l’art Társulat és a Holló Színház tagja volt, eljátszotta a Csinibaba című film egyik főszerepét, láthattuk a Magyar Vándorban is, aztán egyszer csak eltűnt.
– Három éve megszületett a kislányom és úgy döntöttem, hogy ameddig csak tehetem, otthon leszek vele. Két és fél éves volt, amikor kezdtem egyre jobban azt érezni, hogy mindkettőnknek szükségünk van egy kis változásra. Neki a közösségre, nekem pedig a szabadságra, az alkotásra. Így hát – miután beadtam a bölcsődébe – nekiláttam egy régi ötletemből mesét írni. A történet az ötmilliárdomodik születésnapját ünneplő Nap házibuliján játszódik, ahová a főhős a világűr „lakóit” hívta vendégségbe: bolygókat, üstökösöket, csillagokat. Verses formát választottam, és mivel a mese sokszereplős és dramatizált, akár elő is adható. Alapjában véve csak szórakoztatni szerettem volna, de úgy alakult, hogy akár csillagászati ismereteiket is bővíthetik vele az olvasók.
– Tesztelte már valakin?
– Néhány barátom elolvasta a gyerekeinek, és úgy tűnt, hogy nemcsak a fiatalabb korosztály élvezte. Bár a sztori, a szülinapi forgatag és a mulatságosnak szánt jelenetek elsősorban a gyerekeknek lehetnek izgalmasak, remélem, sikerült úgy megírnom, hogy felolvasás közben a szülők se unatkozzanak.
– Egykori társaival tartja a kapcsolatot?
– Tavaly szeptemberben meghívtak a L’art pour l’art Társulat húszéves jubileumi gálaestjére. Két régi dalomat, a Bombanőt és A bálteremben címűt énekeltem, és úgy éreztem, hogy mindkettőnek örülnek a nézők. Jó volt újra ezekkel a számokkal színpadra állni, és látni, hogy a közönség szeretettel emlékszik rájuk.
– Visszamenne a csapatba?
– Mivel ez már nem a régi társulat, ez a kérdés fel sem vetődik. Az az időszak szép volt, de elmúlt.
– A humorral is szakított?
– Nem. Ahogy szólólemezeimet, úgy ezt a hamarosan megjelenő könyvet sem a búskomorság jellemzi. Szeretek nevetni és nevettetni. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy a nagyközönségnek is írjak, most viszont megosztanám másokkal is ezt a történetet.
– Annak idején a Hotel Mentholban játszott. Elképzelhető, hogy visszatér a színház világába?
–Bármi elképzelhető. De ez nemcsak rajtam múlik.
Nagy Natália
SZÜLETETT: 1970. december 7.PÁLYÁJA: A L’art pour l’art Társulat és a Holló Színház tagja (1987–1997)
FILMJEI: Csinibaba (1997), Zimmer Feri (1998), Magyar vándor (2003)
LEMEZEI: Vastyúk is talál szeget (1990), Lila liba (1993), Zsákbamacska minden nő (1998), Legyél állat! (2001)
HOBBIJA: olvasás, kirándulás és a család
PÁLYÁJA: A L’art pour l’art Társulat és a Holló Színház tagja (1987–1997)
FILMJEI: Csinibaba (1997), Zimmer Feri (1998), Magyar vándor (2003)
LEMEZEI: Vastyúk is talál szeget (1990), Lila liba (1993), Zsákbamacska minden nő (1998), Legyél állat! (2001)
HOBBIJA: olvasás, kirándulás és a család -->