Hírek

2007.04.05. 13:36

Molnár nem fogadja el a biztosítási reform halogatását

A távozó egészségügyi miniszter nem tudta elfogadni a több-biztosítós rendszer kialakításának halogatását, ugyanakkor cáfolja, hogy távozása hátterében egészségi állapota, vagy az SZDSZ új elnökével, Kóka Jánossal való szembenállása lenne.

BAMA

"Az egészségügyi reform nagyon sokat haladt előre, de a legfontosabb lépés még hátravan. Mindaz, amit eddig elvégeztünk, hiábavaló, ha nem követi a biztosítás reformja. Az egészségügyi ellátás színvonala csak akkor emelkedik érdemben, ha a biztosítók közötti verseny kényszeríti ki a minőség javulását" - írta közleményében Molnár Lajos. A liberális szakpolitikus kiemelte: miután a kormány képes volt a reform legtöbb konfliktussal járó részét gyorsan és eredményesen végigvinni, akkor személyesen nem tudja elfogadni, hogy a reform befejező részéről szóló döntést, "ami a betegek érdekét szolgálja és az egészségügyi rendszer működését fenntarthatóvá teszi", tovább halogassák. Molnár Lajos közleménye szerint ugyanakkor megnyugtatónak tartja, hogy ebben a kérdésben az SZDSZ még elszántabb, mint korábban.

A távozó egészségügyi miniszter leszögezte: lemondásának semmilyen kapcsolata nincs saját vagy családja egészségi állapotával. "A betegségemről szóló találgatások teljesen alaptalanok" - írta. Cáfolta azt is, hogy távozása összefüggésben lenne az SZDSZ-ben történt elnökválasztással. "Kóka János ugyanolyan határozottan támogatja az egészségügyi reformot, mint az SZDSZ korábbi vezetése" - írta Molnár Lajos, aki teljes támogatásáról biztosította Kóka Jánost ebben a munkában.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!