Hírek

2007.04.04. 06:12

Mi lesz veled Határőrség?

Tavasszal a parlament elé kerülhet a rendőrség és a határőrség összevonását célzó törvénytervezet. A cél a hatékonyság, ezért legalább háromezer embert kirúgnak.

Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Az IRM az összevonásoktól évi 20-22 milliárd forintos megtakarítást remél
[/caption]Magyarország 2008 január elsejétől csatlakozik a schengeni övezethez, ezért több mint ezer kilométernyi határszakaszon – Szlovákiába, Ausztriába és Szlovéniába akár a szántóföldeken is szabadon átsétálhatunk – megszűnik a határellenőrzés. Ebből logikusan következik, hogy a határőrség mostani rendszerét a továbbiakban már nem lesz célszerű fenntartani változatlan formában. Erre az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM) is rájöttek, ezért a tárcánál elkészítettek egy nem végleges tartalmú törvénytervezetet, amelyben a határőrséget a rendőrséggel vonnák össze. A javaslatot április közepén az Államreform Bizottság láttamozza, majd a kormány is megtárgyalja. Szinte bizonyos, hogy ezeket az akadályokat sikeresen fogja venni a tervezet, a parlamentben azonban könnyen elvérezhet, hiszen az összevonáshoz az alkotmányt és a kétharmados rendőrségi törvényt is módosítani kellene.

„Nem azért, mert tilos nyilatkoznom, de semmi konkrétumot nem tudok mondani az új struktúráról. Nem tudom, hogy a tíz határőr igazgatóságból hánynak kell majd megszűnnie” – mondta lapunknak Tímár Zoltán. A Határőrség Országos Parancsnokságának szóvivő-helyettese hozzátette: tévedés azt hinni, hogy a schengeni térséghez való csatlakozással a határőrség munka nélkül marad és kényelmesen hátradőlhet, hiszen így „kőkemény” mélységi ellenőrzésekre lesz majd szükség az embercsempészek lebuktatására. A tapasztalat ugyanis az, hogy például a moldávok Magyarországra még érvényes vízummal érkeznek, de Ausztriába már a zöldhatáron át próbálnak bejutni. Itt azonban az év végén megszűnhet a járőrözés, ezért új feladatot jelent majd az ország belsejében tettenérni az illegális migrációt. Lehetséges tehát, hogy végül mindegyik határőr igazgatóság megmarad. Emlékezetes, hogy Lamperth Mónika 2005-ben, még belügyminiszterként három bezárását is fontolgatta, de Balassagyarmaton, Szombathelyen és Nagykanizsán még ma is zavartalanul működnek a kiürítéssel fenyegetett hivatalok.

Az IRM a két szervezet összevonása után három-négyezerrel csökkentené a 48 ezer fős létszámot, amitől évente 20-22 milliárd forintos megtakarítást remélnek. Igaz, a leépítés sincs ingyen: az ehhez kapcsolódó egyszeri kiadásokat – végkielégítések – nyolcmilliárd forintra becsülik. Kondorosi Ferenc államtitkár szerint azonban nem takarékossági megfontolások indokolják az integrációt, hanem kizárólag a hatékonyság alapelve lebeg a kormány szeme előtt. Az új szervezetről viszont csak annyit árult el, hogy a határrendészeti kirendeltségek – nem tudni hol és hány fővel állnának fel – az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) struktúrájába tagozódnának be 2008-tól. Az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László pedig nem kívánt nyilatkozni a kényszerházasság részleteiről, mondván, azokról csak az illetékes tárca adhat tájékoztatást.

„Türelemmel várjuk a kormány kikristályosodott elképzeléseit a témában, és utána a Fidesz is kialakítja a saját álláspontját. Nem zárkózunk el a változtatástól, így van esély az ésszerű megállapodásra. Számunkra azonban a legfontosabb, hogy az állományt meg kell védeni a tömeges elbocsátásoktól” – mondta lapunknak Lázár János. A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke ugyanakkor hozzátette, hogy számos érvet tud, amely a határőrség függetlenségét támasztják alá. Így jelezve, hogy a kormánynak a Fidesz igen szavazatáért még meg kell dolgoznia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!