Hírek

2007.04.29. 16:44

Már egymillió internetező nézte meg az érő sajtot

Egy hatalmas angol cheddar sajt a világháló új sztárja: már egymilliónál is többen nézték meg, hogyan érik. Még tavaly decemberben pattant ki az ötlet egy angol sajtkészítő fejéből, hogy bekamerázzon egy sajtdarabot, hogy az internetezők nyomon követhessék annak érési folyamatát.

N. M.

„Meg akartuk mutatni az embereknek, hogyan készül az étel. Úgy tűnik, hogy bejött az ötlet” – mondta Tom Calver sajtkészítő. A látogatók még jó pár hónapig csodálhatják a sajt átalakulását, ugyanis egy éven keresztül érlelődik. Eddig egyébként 119 országból kattintottak rá a www.cheddarvision.tv oldalra, többek között Albániából és Új-Zélandról is érkeztek ide látogatók.

A sajtdarab példája is jól mutatja, hogy néha elég egy jó vagy szokatlan ötlet, hogy szó szerint rákattanjanak egy adott honlapra az internetezők. A közelmúltban így egy magyar portál is az érdeklődés középpontjába került. Az M0-ás híd nevéről szóló szavazásnak a weboldalára rövid idő alatt több százezren látogattak el egy amerikai humorista milliók által nézett tévéműsorában közölt felhívása nyomán. Stephen Colbert azt szerette volna elérni, hogy az ő nevét viselje a híd. S bár a szavazást utcahosszal megnyerte, a hidat végül Megyeri hídnak keresztelték el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!