2007.04.17. 06:03
Közpénzből újulhatnak meg műemlékfürdők
Több műemlékfürdő is állami forrásból szépülhet meg a közeljövőben 1,8 milliárd forintos keretből
Több műemlékfürdő is állami forrásból szépülhet meg a közeljövőben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázatának segítségével. A mintegy 1,8 milliárd forintos keretből – amely a tárca turisztikai célelőirányzatának költségvetési forrásaiból származik – várhatóan három-öt műemlékfürdő rekonstrukcióját és szolgáltatáskínálatának korszerűsítését támogatják. A tárca turisztikai szakállamtitkárságának honlapján (www.mth.gov.hu címen) már megtalálható a pályázat részletes kiírása.
A támogatásért a műemlékfürdő tulajdonjogával rendelkező, vagy az azt üzemeltető helyi önkormányzatok, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, központi költségvetési szervek nyújthatnak be pályázatot. A támogatás a legalább ötszázmillió forint elszámolható összköltségű fejlesztésekhez igényelhető. A vissza nem térítendő támogatás összege egy projektre legfeljebb hatszázmillió forint, illetve a beruházás vagy fejlesztés összköltségének csak meghatározott százaléka lehet.
A beruházás csak műemlék épületben levő közfürdő fejlesztésére, az örökségvédelemre, illetve a szükséges komplex fürdőszolgáltatás-kínálat feltételeinek megteremtésére irányulhat. Kizárólag olyan ingatlannal lehet pályázni, mely szerepel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műemléki nyilvántartásában.
A nyilvántartásban a következő fürdők szerepelnek: Széchenyi, Rudas, Rác, Király, Gellért, Lukács, Császár, Gyula, Szeged, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Pécs (Ballokány), Balf, Eger, Abony. A beruházásnak legkésőbb 2008. október 31-ig kell megvalósulnia. T. M.