2007.04.15. 06:01
Közös lakás lesz a kettőből, mennyi az illeték?
Olvasónk lányának és vejének is van saját lakása. Ezeket most el akarják adni, és egy közös ingatlant vásárolnának helyettük. Mennyi illetéket kell ebben a helyzetben fizetniük?
Illetékfizetéskor a két ingatlan értéke a meghatározó – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Tegyük fel, hogy a két lakás külön-külön 15-15 millió forintot ér. Ha a pár eladja őket, és a kapott pénzért, tehát 30 millióért egy éven belül új otthont vesz, nem kell illetéket fizetniük.
Az illetékmentesség kizárólag lakás céljára vásárolt ingatlannál élvezhető. Nyaraló, garázs, üzlet, irodahelyiség után az átírásért fizetni kell.
Ha viszont mondjuk az asszony a 15 milliót érő lakása áránál kevesebbért, például tízmillióért vesz új ingatlant, illetve száll be a közösbe, akkor illetékkel tartozik. A fenti esetben az ötmilliós különbözet után fizet – hangsúlyozta a jogász. Amekkora összeg tehát fennmaradt, és nem lakás céljára lett elköltve, az után kell leróni a törvényben előírt összeget.
Az új, közös lakásba célszerű ugyanazt a tulajdonérték-arányt átvinni, amely a két különálló ingatlan között is volt – tanácsolja az ügyvéd. Ekkor mindkét fél mentesül az illetékfizetéstől.
Az illeték összege lakásvásárlásnál négymillió forintig a forgalmi érték két százaléka, afölött hat százalék. Illetéket sok minden után kell fizetnünk. Az öröklési illetéket például többnyire méltánytalannak tartjuk. Miért kell azért pénzt lerónunk az államnak, mert meghalt valaki, akinek mi vagyunk az örököse? – kérdezik némelyek. Akadnak, akik bizarr szóval „haláladónak” nevezték el ezt az illetékformát. Egy régi jogi szöveg az öröklési illeték jogosultságát így indolokja: valamiből az államnak is pénzt kell húznia.