2007.04.06. 17:00
Kóka barátai közel vannak a tűzhöz
Kóka Jánoshoz közelálló csoport fogja elnyerni a használattal arányos elektronikus útdíjrendszer kiépítését – jósolja a Heti Válasz.
Kóka Jánoshoz közelálló csoport fogja elnyerni a használattal arányos elektronikus útdíjrendszer kiépítését – jósolja a Heti Válasz. A hetilap legutóbbi száma feltérképezte azt a kapcsolati hálót, amelyben Kóka János rokonai, vitorlástársa és egykori cége, az Elender volt vezetői találhatók. A lap állításai szerint ez a kör sok pozíciót szerzett a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, illetve a hozzá tartozó állami cégekben, magáncégeken keresztül pedig megrendeléseket kapott a Kóka által felügyelt tárcától.
A lap már korábban megírta, hogy Kóka Jánoshoz közel álló ciprusi off-shore társaságok megvásároltak egy kapacitásfelesleggel küzdő szerverszállót, pontosabban az azt működtető Dataplex Kft.-t. Majd három hónapra rá, hárommilliárd forintos haszonnal tovább is tudták adni szerzeményüket. Ez a lap szerint úgy sikerült, hogy közben a cég nagy állami mamutvállalatokat szerzett az ügyfélnek. Az egyik ciprusi társaságot Magyarországon Kóka János volt sógora, Lepp Gyula képviselte – írta a lap –, magyar igazgatója Rácz Krisztián, az Elender volt alkalmazottja. A társaság kézbesítési megbízottját, Forgó Zoltánt pedig a gazdasági miniszter állandó cégjogi képviselőjeként jegyzik.
A Heti Válasz szerint ez a kör áll a Cardnet-Invest Kft. mögött, amely esélyes arra, hogy a használattal arányos elektronikus útdíjrendszer (valamint a BKV-nál tervezett kártyás utaztatás) kiépítésében és üzemeltetésében közreműködjön. Ez előreláthatólag 93 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést.