Hírek

2007.04.24. 18:59

Kistérségek: átrajzolják a térképet

A közéleti szereplők összeférhetetlenségéről szóló törvényjavaslatról, a kistérségek határainak változásáról, valamint néhány oktatási tárgyú törvény módosításáról tárgyalt tegnap a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma.

É. S.

Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter az ülés után közölte: ha a közigazgatási hivatal úgy ítéli meg, hogy egy polgármester vagy egy önkormányzati képviselő státusa nem egyeztethető össze valamely más beosztásával, kezdeményezheti a bíróságnál az összeférhetetlenség kimondását. Lamperth bejelentette, hogy az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy módosítsa a közéleti szereplők összeférhetetlenségéről szóló törvényt június 15-ig. Jelenleg a bíróság döntése ellen ugyanis nincs jogorvoslati lehetőség, s ez alkotmányellenes helyzetet teremtett. A szocialista politikus kistérségek határainak változtatásáról elmondta, hogy a jelenlegi 168-ból 41 más kistérségbe való átsorolását, 14 új kistérség kialakítását, kettő székhelyének, egynek pedig nevének megváltoztatását kezdeményezte március végéig.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az oktatási törvény módosításával kapcsolatban sérelmezte, hogy a javaslat az önkormányzatokra finanszírozási forrás megjelölése nélkül ró pluszfeladatokat. Lamperthtől azonban ígéretet kaptak a feladatok fedezetének biztosítására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!