2007.04.05. 17:50
Kevesebb ételt foglaltak le a húsvéti razzia során
Jóval kedvezőbbek a húsvéti kiemelt ellenőrzések tapasztalatai a tavalyinál – jelentette be csütörtökön Süth Miklós főállatorvos.
Míg tavaly mintegy 373 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból, addig az idén mindössze 25 tonnányit foglaltak le az ellenőrök, összesen 24 millió forintra bírságolva a vétkeseket. Ez utóbbi két adat azonban még nőhet, ugyanis az élelmiszerbiztonsági hatóságok ellenőrzései április 15-ig folytatódnak (szemben a fogyasztóvédőkével, amely pénteken zárul).
Az ünnep közeledtével gyakorlatilag minden napra jut egy tájékoztató a húsvéti élelmiszerellenőrzési razziák tapasztalatairól, annyi különböző szervezet végzi azokat. Szerdán a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF), csütörtökön pedig az MgSzH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága (ÉTBI) és a főállatorvos tájékoztatta a közvéleményt az ünnepi ellenőrzésekről. A különbség a két szervezet vizsgálódásai között annyi, hogy míg a fogyasztóvédők csak a boltokat keresték fel, addig az ÉTBI által vezetett ellenőrzések kiterjedtek az élelmiszerlánc teljes hosszára. Magyarán: a húsvéti sonka esetében a sertésteleptől kezdve a vágóhídon át egészen a fogyasztó asztaláig követték nyomon az élelmiszer útját.
Az ellenőrzött állatok – főként juhok és bárányok– mellett a zöldségekre és a gyümölcsökre is kiemelten figyeltek. Ez utóbbiaknál a növények vegyszertartalmát elemezték, ami a vizsgált áru 5,6 százalékánál a megengedett határ fölött volt. A teljeskörű ellenőrzéseket a takarmányokra és a borokra is kiterjesztették. A kereskedőknél végzett látogatásoknál leggyakrabban most is lejárt szavatosságú termékek forgalmazása, hibás jelölésű vagy magyar jelölés nélküli élelmiszerek, romlott húskészítmények árusítása, vagy a termékek nem megfelelő tárolása miatt kellett intézkedniük az ellenőröknek. Közben a héten két újabb illegális húsüzemet buktattak le a szakemberek, egyet Gyálon, a másikat Szentmártonkátán. Előbbinél 843 kilogramm húsvéti húskészítményt, utóbbinál másfél tonna zsírt foglaltak le a hatóságok.
NM