2007.04.26. 16:32
Kenőpénzen úsznak el üzletek
A nemzetközileg is aktív cégeknek csaknem a fele veszített el már üzletet az elmúlt öt évben amiatt, hogy versenytársai kenőpénzeket használtak – derül ki a Control Risks csoport által készített legújabb tanulmányból.
Míg a nemzetközi porondra kilépő amerikai vállalatok közül 2002-ben 32 százalék állította azt, hogy a megelőző öt esztendő során legalább egyszer esett el üzlettől a vetélytársak csúszópénzei miatt, addig mára 44 százalékra nőtt ez az arány. A felmérésben szereplő hét ország közül a legjobban a hongkongi cégek szenvednek a korrupció miatt: közülük 76 százalék számolt be arról, hogy üzleti lehetőségei közül legalább egy valamilyen megvesztegetési ügy miatt úszott el.
Magyarországon Kóka János szerint százmilliárd forintos nagyságrendűre tehető az a kár, amelyet a közpénzügyek szabályozatlansága okoz az állami és önkormányzati szférában. A gazdasági miniszter szerint a képviselők fizetését államtitkári szintre kellene emelni, s ezzel párhuzamosan csökkenteni és elszámoltathatóvá kellene tenni a képviselői költségtérítéseket.
Az állami hivatalok és hatóságok, valamint a vállalkozások közötti korrupció visszaszorítása érdekében a kormányzat erősíteni kívánja a Tanácsadó Testület a Korrupciómentes Közéletért tevékenységét – derül ki a kabinet által szerdán megtárgyalt deregulációs csomagból. Legkorábban májusban dönthet a kormány a hosszú távú antikorrupciós kormányzati stratégia kidolgozásáról, amelybe a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumon kívül a gazdasági élet szereplőit is bevonnák. A hazai stratégia részét képezheti egyebek között a jogszabályok felülvizsgálatával a korrupciós kiskapuk bezárása, a pártfinanszírozás szabályozása, a köztisztviselők megfelelő felkészítése a veszélyekre. Jelentőséget kap az e-kormányzás, az ügyfelekkel való átlátható kapcsolattartás.
Távozott a Siemens főnöke
A több hónapja tartó korrupciós botrány nyomán távozik tisztségéből Klaus Kleinfeld, a Siemens igazgató tanácsának (IT) elnöke. A váratlan döntést maga Kleinfeld jelentette be szerdán este. Alig egy héttel korábban Heinrich von Pierer, a cég felügyelőbizottságának elnöke mondott le. A Siemens-botrány alighanem minden idők legnagyobb korrupciós botrányaként vonul be a német történelembe: már tíz korábbi cégvezető van előzetes letartóztatásban, a hatóságok 420 millió euró, azaz 103 milliárd forint kenőpénz nyomát kutatják. Ezekkel állami megrendelésekre tett szert a cég Európa több országában.