Hírek

2007.04.27. 18:20

Jogosítvány kell a vitorlázáshoz a hazai vizeken

Hamarosan kezdődik a hajózási szezon, s nem árt tudni, hogy a vízi járművek vezetéséhez is jogosítvány kell. A legkisebb motorcsónakokhoz nem szükséges vezetői engedély, ellenben a 4 kilowatt motorteljesítmény fölötti kisgéphajókhoz és vitorlásokhoz már kell a papír. Ehhez a sport- és kedvtelési célú képesítést kell megszerezni.

Tóth M.

[caption id="" align="alignleft" width="260"] A 4 kilowatt motorteljesítmény fölötti kisgéphajókhoz és vitorlásokhoz kell a jogosítvány
[/caption]Csak 18 éven felüliek vizsgázhatnak. Ehhez szükségük van a háziorvos által kiállított egészségügyi alkalmassági igazolásra is – mondta el érdeklődésünkre Bellyei Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság hajózási referense. A vizsgadíj kisgéphajóra 8380 forint, míg vitorlásra 9498 forint. A vizsgázónak ismernie kell a hajózási szabályzatot, s erről egy tesztet is ki kell töltenie. A szóbeli vizsgán hajóvezetéstanból, hajózási földrajzból és vízrajzból, hajóelméletből és hajógéptanból, illetve elsősegélynyújtásból és vízből mentésből is meg kell felelni. Ezt követi a gyakorlati vizsga.

A vizsga nem tanfolyamköteles, azaz bárki önállóan felkészülhet rá, és lebonyolíthatja a jelentkezéstől a képesítő okmány kiadásáig szükséges eljárást. A Nemzeti Közlekedési Hatóság azt javasolja, ha valaki képzésben szeretne részt venni a vizsga előtt, akkor hitelesített intézményt válasszon. Más esetekben gyakori a panasz a hiányos tájékoztatásra, oktatásra és a színvonaltalan felkészítésre. A Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján (www.nkh.hu címen) megtalálhatóak a jóváhagyott képző szervek és a hajózási hatóság által elfogadott képzési anyagok is. A tanfolyam ára általában 60 és 120 ezer forint között van. A vizsgára a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságain lehet jelentkezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!