Hírek

2007.04.27. 17:48

Hamarabb kell fizetniük a biztosítóknak a lopott autókért

Nem mondhatja azt a biztosító az ellopott autó tulajdonosának, hogy a kárát csak a rendőrségi nyomozás befejezése után rendezi – mondta ki egy felülvizsgálati eljárás keretében a Legfelsőbb Bíróság.

N. M.

A precedens értékű döntés egy „tisztességtelen szerződési feltételek megállapításáért” indított perben született, amelyet jogerősen megnyert a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség az OTP Garancia Biztosító Zrt.-vel szemben. A jelenlegi gyakorlat szerint autólopás esetén szinte egyetlen biztosító sem fizet a rendőrségi nyomozás befejezése, vagy – ha elfogják a tetteseket – a jogerős határozat kihirdetése előtt. Az LB érvelése szerint azonban a biztosító kizárólag olyan határozatok és dokumentumok bemutatására kötelezheti ügyfeleit, amelyek a biztosítási esemény bekövetkezésére és a kár nagyságára nézve tartalmaznak adatokat. A biztosító fizetési kötelezettsége ugyanis a káresemény bekövetkezésével keletkezik, és független a nyomozás sikerétől vagy sikertelenségétől.

A döntés az úgynevezett újértékbiztosítással ellátott vagyontárgyak esetén a szerződésekben semmissé nyilvánította azt a pontot, amelyben a biztosító ahhoz kötötte a káresemények utáni kifizetést, hogy a károsult valóban vásárolt-e a megsemmisült vagy ellopott érték helyett egy másikat. Ilyen biztosítást elméletileg azért kötnek az ügyfelek például a kocsijukra – és fizetnek más biztosítási formákhoz képest magasabb összegű díjat –, hogy ha kár éri őket, akkor a biztosítási összegből ugyanolyan új autót vásárolhassanak maguknak.

Eddig ha az ügyfél nem pótolta az ellopott vagy megsemmisült vagyontárgyat, akkor a biztosító csak a „káresetkori értéket”, azaz az újkori értéknél jóval kisebb összeget volt hajlandó megtéríteni. Ezt követően azonban akkor is ki kell fizetniük a biztosítóknak a teljes összeget, ha a tulajdonos nem pótolja ellopott autóját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!