Hírek

2007.04.29. 16:42

Évente mintegy háromszázan fulladnak vízbe Magyarországon

A tragédiák elkerülésé érdekében kérik az embereket, hogy hidak lábánál, hajózási útvonalakon, kikötők közelében, zsilipek környékét ne fürdőzzenek – mondta Dobson Tibor a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek a strandszezon beköszöntése kapcsán.

Sz. Sz.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tavasztól őszig 60-70 olyan riasztást kapnak a tűzoltók, amikor fürdőzés miatt kerül valaki veszélyhelyzetbe, illetve fullad a vízbe. Szezononként azonban ennél jóval többen, évente átlagosan 300 fúlnak vízbe – tette hozzá. Az okok között szerepel a tiltott helyen fürdőzés, az, hogy az emberek a Duna átúszásával próbálkoznak, illetve csónakból, vízibicikliről a folyóba esnek, ugranak.

A jogszabály tiltja a városok belterületén – így a Duna fővárosi szakaszán is – a fürdőzést, és vízi járművel, csónakkal is csak azok szállhatnak vízre, akik ismerik a hajózási szabályzatot. Dobson Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy bár már nyári meleg van, a hazai szabad vizek – alacsony hőmérsékletük miatt – még nem alkalmasak a fürdőzésre. Ezért inkább a mostani hét végén megnyíló strandokat ajánlotta a szóvivő. Fontosnak mondta azt is, hogy felhevült testtel tartózkodjon mindenki a hirtelen vízbe ugrástól. Főként el kell kerülni ezt akkor, ha valaki alkoholt fogyasztott. Kiemelte: az ilyen esetekben a tragédiát még edzettséggel sem lehet elkerülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!