Hírek

2007.04.25. 06:02

Erős Antónia csak csepp figyelmet kér

Jól érzi magát híradósként, sűrű elfoglaltságai miatt egyelőre nem is vágyik más műsorba. Ám ha a cukorbetegség megelőzéséről van szó, Erős Antónia számára nincs lehetetlen.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignright" width="180"] Ismertségét jó ügy szolgálatába állította
[/caption]– Ön körül nincsenek ügyek, nem foglalkoznak a magánéletével a bulvárlapok. Hogyan sikerült ezt elérnie?

– Úgy látszik, ha valaki mindig azt mondja, amit gondol és következetes tud maradni, akkor már nem is annyira érdekes a színes újságoknak. Persze az is sokat nyomhat a latban, hogy én sem keresem a lapokat különböző sztorikkal.

– A híradósokat sokan nem tartják igazi újságírónak, mondván: csak a súgógépről olvasnak fel. Ez nem zavarja?

– Nem, mert nálunk más a helyzet. Amikor este bemegyünk a stúdióba, nem belecsöppenünk az aznapi eseményekbe, hanem már előtte egész nap tevékenyen részt veszünk a hírfolyam összeállításában. Ugyanolyan újságírók vagyunk, mint a többiek.

– Soha nem vágyott olyan műsorra, ahol nagyobb teret kaphat a személyisége?

– Voltak ilyen feladataim is, amikor például az Aktákban dolgoztam, de a híradózás most minden időmet kitölti. Egyébként azt gondolom, ahhoz, hogy én valamihez kommentárt fűzzek vagy egy eseményt elemezzek, kell még egy kis szakmai és élettapasztalat.

– Sohasem titkolta, hogy cukorbeteg. Egy csepp figyelem néven alapítványt is létrehozott a diabétesz megelőzésére. Ritka, hogy valaki az ismertségét ilyen ügy szolgálatába állítsa.

– A személyes indíttatáson túl is dermesztőnek tartom, hogy egyre többen válnak nálunk cukorbeteggé. Orvosi becslések szerint félmillió embernek fogalma sincs arról, hogy veszélyeztetett. Pedig az elhízásnak ez gyakori velejárója, a következmények pedig a megvakulástól a láb elvesztéséig, egészen súlyosak lehetnek. Amióta a patikákban elkezdtük az ingyenes vércukorszintmérést, 80 ezer emberből 30 ezer engedte, hogy regisztráljuk az értékeit, s közülük ötezernek kellett orvoshoz fordulnia. Nemrég ajándékoztunk száz középiskolának vércukormérő készüléket, a napokban pedig ingyenesen mértük több száz egyetemista vércukrát, vérnyomását, testtömegindexét a Műegyetemen és a Corvinuson. Ősszel majd például három vidéki felsőoktatási intézményben folytatódik a program.

– Életmódmagazint nem tervez?

– Azt nem, de épp most írtam a reggeli műsorunk szerkesztőinek, hogy készíthetnénk egy néhány perces rovatot, amelyben közérthetően beszélünk a testmozgás fontosságáról, a diabétesz megelőzéséről.

Erős Antónia

SZÜLETETT: 1970. október 2-án.

ISKOLÁI: Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989–1992), ELTE Média Szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar PR-szak.

PÁLYÁJA: Kaposvári Városi Televízió (1993–95), Pécsi Körzeti Televízió (1995–98), 1998-tól az RTL Klub munkatársa.

ISKOLÁI: Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola (1989–1992), ELTE Média Szak (1995), Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kar PR-szak.

PÁLYÁJA: Kaposvári Városi Televízió (1993–95), Pécsi Körzeti Televízió (1995–98), 1998-tól az RTL Klub munkatársa. Ismertségét jó ügy szolgálatába állította -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!